A mohácsi ellenzék azt kéri, hogy a szocialista polgármesterjelölt lépjen vissza

A mohácsi ellenzék azt kéri, hogy a szocialista polgármesterjelölt lépjen vissza

Az MSZP-s Csorbai Ferenc egyedüli jelölt maradt, miután Szekó József fideszes polgármester tragikus körülmények között elhunyt.

Három párt kéri a Szekó József halála miatt egyedüli polgármesterjelöltként maradt szocialista induló visszalépését – írja a hvg.hu a Szabad Pécsre hivatkozva.

A mohácsi DK-Jobbik-Momentum ellenzéki szövetség közleménye szerint Csorbai Ferencnek

„a tisztesség jegyében és a demokratikus választások érdekében” kellene visszalépnie és később időközi választáson eldönteni, hogy ki legyen a polgármester.

Miután Szekó József fideszes polgármester tragikus körülmények között elhunyt, egy polgármester-jelölt maradt a Baranya megyei településen, a szocialista Csorbai Ferenc. A Fidesz újabb jelöltet nem állíthat, mert a jelöltállítási határidő már lejárt.

A hvg.hu-nak hétfőn Nyakó István, az MSZP szóvivője azt nyilatkozta, hogy a jelöltjük nem lép vissza. Nyakó azzal indokolta a döntést, hogy Csorbai Ferenc hivatalos jelölt, leadta a szükséges ajánlásokat. Azt is mondta: ketten érezték magukat alkalmasnak a polgármesterségre, egyikük elhunyt, ettől ő még alkalmasnak érzi magát, meg is kapta a kellő támogatást.