Leventének is összegyűlt a 700 millió forint, megkaphatja a kezelést

Leventének is összegyűlt a 700 millió forint, megkaphatja a kezelést

Megismétlődött az a nagyszabású társadalmi összefogás, aminek keretében először egy Zente nevű kisfiú kaphatta meg a Zolgensma nevű, 700 millió forintba kerülő gyógyszert azért, hogy legyőzhesse gerinceredetű izomsorvadását (SMA).

Csütörtöktől egy újabb apró gyermek, Levente is készülhet a génkezelésre, ugyanis számára is összegyűlt a 700 millió forint adomány.

A segítségnyújtáshoz készült Facebook-oldalon Levente szülei üzentek, hogy megvan a pénz. Az ATV eközben úgy értesült, hogy Zente után Levente támogatási akciójának végén is megjelentek a kormányközeli multimilliárdosok, a Mészáros-csoport összesen 120 millió forinttal egészítette ki a gyűjtést, majd más vállalkozók még 200 milliót dobtak össze.

Az SMA-kezelések állami finanszírozásával már számos esetben foglalkoztunk, ugyanakkor a parlamenti törekvések eddig nem értek el eredményt, helyettük maradtak a civil kezdeményezések, adománygyűjtések.