Mátrai Erőmű: Mindenre kiterjedő vizsgálatot követel a Jobbik

Mátrai Erőmű: Mindenre kiterjedő vizsgálatot követel a Jobbik

A külföldiek gázmaszkban dolgoznak, a helyiek nem tudnak semmi biztosat. Az ellenzéki párt politikusai pénteken személyesen tájékozódnak a helyszínen, a párt pedig kezdeményezte a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság rendkívüli ülésének összehívását.

Mint ismert, a Heves megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a múlt héten a Mátrai Erőmű visontai telephelyén lévő technológiai víztározóban kén- és foszfortartalmú gáz képződött.

Később a magyar sajtóban habzó és elszürkült vizű patakról, gázmaszkban dolgozó külföldiekről, fejfájásra és hányingerre panaszkodó helyiekről és elszíneződött pénzérmékről lehetett olvasni.

A Jobbik szerint, bár a vállalat már napokkal korábban tudott a veszélyes helyzetről, az érintett zónák lezárása helyett továbbra is veszélynek tette ki dolgozóit. A hírek arról szóltak, hogy több dolgozó is panaszkodott rosszullétre, amelyet minden bizonnyal a kiszabadult mérges gázok okoztak, hiszen ezek szem- és nyálkahártya-irritációt okoztak - írják a Nunkovics Tibor és Dudás Róbert képviselők által jegyzett közleményben.

"Elfogadhatatlan, hogy Mészáros Lőrinc erőművének vezetése tompítani próbálja a történteket ahelyett, hogy megtenne mindent az erőműben dolgozók és a környéken élők egészsége, valamint a környezet védelme érdekében. A Jobbik arra kéri a hatóságokat, hogy mindenre kiterjedő vizsgálatot folytassanak le, és találják meg a felelősöket"

- áll a képviselők közleményében.

Stummer János, a Jobbik alelnöke a tájékoztatás hiányára hívta fel a figyelmet. Mint írja: a tájékoztatás szerint a Mátrai Erőmű szakemberei a katasztrófavédelem és a környezetvédelmi hatóság illetékeseivel, valamint külsős szakértőkkel közösen végzik, egyelőre azonban sem a Mátrai Erőmű, sem a katasztófavédelem munkatársai nem adtak teljes körű tájékoztatást a történtekről és a velük összefüggésbe hozható környezeti hatásokról. A katasztrófavédelem mobil laborjai is folyamatosan mérnek, de az eredményről senkit nem tájékoztatnak, még az érintett települések polgármestereit se.

"Itt az ideje, hogy kiderüljön, mi történt a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mátrai Hőerőműben, ezért ma Dr. Varga-Damm Andrea segítségével és a többi ellenzéki párttal együttműködve a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményeztük. Nem hagyjuk az ügyet eltussolni! Holnap délelőtt pedig Dudás Róbert és Nunkovics Tibor képviselőtársaimmal személyesen megyünk el az Erőműhöz, hogy megtudjuk, mi is történt valójában!"

 
Korábban a Mérce arról írt, hogy az erőműből kiszivárgó belső dokumentumból kiderült, az erőmű biztonsági osztályvezetője már november 8-án arról írt, hogy „az elmúlt napokban” több jelzést is kaptak azzal kapcsolatban, hogy a munkavállalóknál egészségügyi problémák jelentkeztek a kéntelenítő technológia vizéből áradó gázok miatt,

„jellemzően a torok nyálkahártyájának és a szem irritációjáról számoltak be. Továbbá a zsebeikben lévő fémek, pénzérmék, láncok elszíneződését tapasztalták.”

Nagy Csaba, a Heves megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek szerdán azt nyilatkozta, a visontai gázképződés nem veszélyes a környező települések lakóira. Elmondta, hogy az Őzse-völgyi tározó és a Bene-patak kapcsán történt lakossági bejelentés óta folyamatosan végeznek méréseket mobillaborok segítségével az erőmű területén és annak környezetében.

Gulyás Gergely: Rémhírterjesztés

Gulyás Gergely mai sajtótájékoztatóján „rémhírterjesztésnek” minősítette az elmúlt napokban a Bene-patak és Tarna-folyó szennyezettségről szóló állításokat. A miniszter megismételte, az eddigi hatósági mérések rendben vannak, csak a kibocsátás közvetlen helyénél mértek a határértéknél nagyobb gázkibocsátást, de továbbra is állandó és folyamatos a hatósági ellenőrzés.

Azt is hangsúlyozta, hogy a kénhidrogén a levegőben akkor is okozhat bűzhatást, ha koncentrációja nem lépi át az emberi egészségre veszélyt jelentő határértéket.

Gulyás szerint rémhír az is, hogy szennyezett lenne vagy habzana a patak.

„A vízmintavételi eredmények a vízügyi hatóságnál rendelkezésre állnak, ezeket folyamatosan, napi rendszerességgel mérik, a környezetvédelmi hatóság rendelkezésére álló adatok alapján a vízfolyáson habzás, halpusztulás sehol nem tapasztalható” – mondta.

A miniszter szerint tehát csupán egy „egyszeri eseményről” volt szó, azóta „semmilyen rendellenesség nem tapasztalható”, és bár a környezetvédelmi hatóság folyamatosan monitorozza a helyzetet, hatósági eljárás nincs folyamatban.

A miniszter kijelentésével annyi csak a probléma, hogy a Mérce szerda este járt a Heves megyei Detken, ahol az erőmű közeli Nyiget-pataknál készült felvételeken egyértelműen látszik, hogy habzik a patak.