Benyújtotta és kivételes eljárást kért a „Borkai-féle orgiapárt” a „Gothár-féle zaklatószínházakról” szóló törvényjavaslatra

színház, függöny

Megjelent a Parlament honlapján a kulturális életet napok óta lázban tartó törvénytervezet. A salátatörvény mégsem egyéni képviselői indítványként, hanem kormány-előterjesztésként kerül a Ház elé, és mivel kivételes eljárást is kértek rá,

szerdán már a végszavazást is megtartják róla.

Módosul(hat) a társasági adóról szóló törvény is: ezentúl a műemléki beruházásoknál (pl. a Tiborcz-féle kastélyfelújításoknál) a beruházáshoz kapcsolódó ráfordításokat (szállítás, vámkezelés, közvetítés, alapozás, üzembe helyezés, továbbá mindaz a tevékenység, amely a tárgyi eszköz beszerzéséhez hozzákapcsolható, ideértve a tervezést, az előkészítést, a lebonyolítást, a hitel-igénybevételt, a biztosítást is) már a beruházás befejezése előtt is el lehet számolni költségként, nem szükséges megvárni a renoválás befejezését.

A színházvezetők kinevezésének módosításáról szóló botrányos rész egy mondatot tartalmaz:

A színház közös működtetésére irányuló megállapodásban a miniszter és az önkormányzat meghatározza – ideértve a vezetői kinevezés módját is – az intézmény közös működtetésének és működésének részletes szabályait.

Ugyanis az az önkormányzati színház, aki állami forrásra is igényt tart, közös működtetésre irányuló kérelmet terjeszthet elő a kormányhoz.

A kabinet így közvetlenül bele akar szólni az igazgató kinevezésébe.

A Nemzeti Kulturális Alap szerepe még inkább csökken, viszont létrejön a Nemzeti Kulturális Tanács. Ennek elnökét a kormány fogja kinevezni, tagjai pedig a kultúrstratégiai intézmények vezetői, valamint a Magyar Művészeti Akadémia elnöke lesz. A kultúrstratégiai intézményeket pedig taxatíve felsorolja a tervezet:

  • a Nemzeti Színház,
  • az Operaház,
  • az Operettszínház,
  • a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft.,
  • a Művészetek Palotája,
  • a Honvéd Együttes,
  • a Petőfi Irodalmi Múzeum,
  • a Magyar Nemzeti Múzeum,
  • a Szépművészeti Múzeum,
  • az Országos Széchényi Könyvtár,
  • a Magyar Nemzeti Levéltár,
  • a Magyarságkutató Intézet,
  • a Hagyományok Háza,
  • a Néprajzi Múzeum,
  • a Szabadtéri Néprajzi Múzeum,
  • az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és
  • a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt.

A törvényjavaslat kiszivárgása óriási felháborodást okozott elsősorban a független színházak, illetve az ellenzéki vezetésű önkormányzatok színházai körében. A színházigazgatót ugyanis a fenntartó (önkormányzat esetében a közgyűlés) nevezi ki, a tervezet szerint azonban ennek a választópolgárok által közvetlenül választott plénumnak a hatáskörét egy közvetetten választott, kinevezett testület csorbítaná, ami

visszalépés a szocialista tanácsrendszer felé.

A tervezet ellen a bűnbaknak kikiáltott Katona József Színház szervezett tüntetést hétfő este hat órára, eddig

több mint 6 ezren

jelezték részvételi szándékukat. Az A Hang oldalon megjelent petíciót pedig már

csaknem 44 ezren

írták alá.

Az előzményekről itt írtunk:

Pénzzel fogja zsarolni az ellenzéki városok „zaklatószínházait" Orbán minisztere?

A Borkai-féle orgiapárt frakcióvezetője szerint a „Gothár-féle zaklatószínházak" követelik a pénzt, amit egyébként még Orbán Viktor ígért meg a kormány-Budapest megállapodás keretében. A szakmai szervezetek tiltakoznak, a Fidesz látatlanban bólogat, a bűnbaknak kikiáltott Katona József Színház pedig hétfő estére tüntetést szervez.