Afghanistan Papers: Az amerikai vezetők gyakorlatilag végig hazudtak Afganisztánról

Afganisthan
Amerikai és brit katonák Afganisztánban (2007)
Wikipedia

A Washington Post azt írja, hogy az afganisztáni háború ügyében az amerikai vezetők két évtizeden keresztül félrevezették a közvéleményt. Óriási botrány van kirobbanóban Amerikában.

A Post három éve jogi háborúban áll a Pentagonnal az afganisztáni háború eddig titkos jelentéseivel, interjúival és feljegyzéseivel kapcsolatban. Végül a lap az információszabadságot biztosító törvénynek köszönhetően hozzájutott a történelmi jelentőségű dokumentumokhoz.

Az amerikai lap szerint 2001 óta több mint 775 ezer amerikai katonát telepítettek Afganisztánba, a Pentagon hivatalos adatai szerint 2300-an haltak meg, több mint 20 ezer sebesült mellett. Nyilvános, átfogó jelentés nem készült arról, hogy Washington mennyit költött a háborúra.

A Post longform anyagban dolgozta fel a több mint kétezer iratot és tárta a közönség elé, a cikkből egyértelműen kiderül, hogy például George W. Bush és Barack Obama is hazudtak az amerikai nyilvánosságnak, amikor arról beszéltek, hogy az amerikai erők "haladást értek el" Afganisztánban. Ennek ugyanis pont az ellenkezője volt igaz, és ezzel ők is tisztában voltak.

Fogalmuk sem volt

A dokumentumok között több mint 400 interjú található, ezek közül is szemezgethetünk a cikkben.

Douglas Lute tábornok Bush és Obama alatt is az afganisztáni háborúért felelős tanácsadó volt a Fehér Házban, egy 2015-ös kormányzati belső kommunikáció során így fogalmazott:

egyszerűen nem tudtuk, hogy mit csinálunk, hiányoztak az alapvető ismereteink Afganisztánról. (...) Mivel is próbálkozunk mi ott? A legködösebb elképzeléseink sincsenek arról, hogy mibe fogtunk.

A tábornok egy költői kérdést is feltett:

Ha az amerikai nép tudná ennek a működési zavarnak a méreteit! (...) De ki fogja elmondani, hogy mindez hiábavaló volt?

Barnett Rubin, aki 2009 és 2013 között az amerikai külügyminisztérium afganisztáni és pakisztáni különmegbízottjának stratégiai tanácsadója volt, így fogalmazott 2017-ben:

úgy viselkedtünk, mint a gyarmattartók.

Ráadásul az afgánok is tisztában voltak azzal, hogy mi történik, ők is tudták, hogy mennyi pénz ömlik az országba:

(...) de tisztában voltak azzal, hogy ez nem tart a végtelenségig, és a lehető legnagyobb hasznot akarták kihozni maguknak úgy, hogy közben önmagukat ne sodorják veszélybe

- mondta Rubin, aki szerint a fantazmagória kategóriába estek az amerikai elképzelések.

Pentagon Papers

Az amerikai sajtótörténelemben volt már példa hasonlóra, 1971. június 13-án a New York Times címlapon közölte a Pentagon Papers címre keresztelt sztorit. Ebben a vietnami háborúval kapcsolatos hazugságokat leplezték le, az ügyből gigantikus botrány lett.

A dokumentumokból azt is kiolvasták a Post újságírói, hogy a demokrata és a republikánus kormányzat is kudarcot vallott az afganisztáni korrupció mértékének csökkentésében, valamint egy hozzáértő afgán hadsereg és rendőrség felállításában.

A Post szerint több nyilatkozat is arról szól, hogy az amerikai katonai vezetés szándékosan kozmetikázta a statisztikákat, hogy kifelé úgy tűnjön, az Egyesült Államok megnyeri a háborút.