"Végighazudták nekünk az évet!" – kiégés, leszerelés, utánpótláshiány a tűzoltóságnál

"Végighazudták nekünk az évet!" – kiégés, leszerelés, utánpótláshiány a tűzoltóságnál

„Végighazudták nekünk az évet!” – értékelte sommásan a január óta húzódó egyeztetéseket Vidó Attila, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének szervezeti alelnöke. Jakab Péter újra megkérdezte a kormányt a béremelésről.

Az érdekképviselet nevében emlékeztetett: Jelen pillanatban a rendvédelmi szféra fizetései nem versenyképesek (eddig sem voltak azok). Ami valaha is „versenyképessé” tette, az a szolgálati nyugdíj lehetősége volt, meg még néhány plusz juttatás, ami a többlet vállalásokért járt ebben a szférában. Na, az aktuális hatalom mindezt eltörölte. Most ott tartunk, ha a munkaidőt is figyelembe vesszük, hogy egy kezdő vonulós tűzoltó bruttó 180 ezer forintot keres! Ezzel szemben a garantált bérminimum 2020-ban bruttó 210 ezer - írja Vidó.

"Mit hozott ez? Nagymértékű elvándorlást, létszámhiányt és ebből következőleg túlterheltséget, valamint azt, hogy ezek a hivatások elvesztették a bevonzó erejüket. Akik káreseteknél beavatkoznak (azaz oltják a tüzet, mentik a sérülteket), fásultak, kiábrándultak, túlterheltek és kiégtek. Ebből egyenesen következik, hogy nagymértékben csökkent az ország lakosságának biztonsága!"

A szakszervezet a nyáron készített egy közvélemény-kutatást a vonulós tűzoltók körében. A kéthetes felmérés során összesen 1392 válasz érkezett, ebből pedig kiderül, hogy a tűzoltók drasztikusan rosszul látják helyzetüket, és már csak a hivatástudat tartja őket a pályán. Kimutatták, hogy a tűzoltók 73,9 százalékának, azaz közel háromnegyedének már megfordult a fejében, hogy elhagyja a hivatást. Ez azt jelenti, hogy 64,8 százalékuk fontolgatja, 9,1 százalékuk pedig már potenciális pályaelhagyó, aki tervezi az új életét.

A tűzoltók 73,9 százaléka fontolgatja a leszerelést: csórónak és megalázottnak érzik magukat

Közvélemény-kutatást készített a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) azon tűzoltók körében, akik ténylegesen „vonulósként" dolgoznak, tehát ők azok, akik az égő házba bemennek, vagy a baleseteknél embereket vágnak ki a roncsok közül. Az augusztus elején indult kéthetes felmérés során összesen 1392 válasz érkezett, ebből pedig kiderül, hogy a tűzoltók drasztikusan rosszul látják helyzetüket, és már csak a hivatástudat tartja őket a pályán.

Arra a kérdésre, hogy mi tarthatná vissza azokat, akik a tűzoltó pálya elhagyására készülnek, egyértelmű válaszok születtek: 95,6 százalékuk magasabb bért akar, 95,2 százalékuk a Fidesz-kormány által 2012-ben elvett szolgálati nyugdíj visszavezetését követeli, de 71,3 százalékuk jelölte meg azt is, hogy a tűzoltóság kapja vissza önállóságát a szakmában közutálatnak örvendő Katasztrófavédelem alól. Egyébként egy másik, ide tartozó kérdésre a tűzoltók 93,4%-a azt felelte, hogy semmi szükség nincs a Katasztrófavédelemre a tűzoltói feladatokhoz, holott az ezzel járó problémákat hosszasan tudnák sorolni.

Hasonló szellemben nyilatkozott lapunknak Antalfi Zsolt, az Egységes Tűzoltó Szakszervezet (ETSZ) társelnöke, aki szerint a rendvédelmi fizetések minden területen erős leszakadásban vannak a civilszférában elérhető bérektől, pedig nem elvárható, hogy ennyi pénzért ekkora felelősséget és fizikai igénybevételt vállaljanak a fiatalok.

"A kistűzoltó, aki kimegy és eloltja a tüzet, akinek kezében van a roncsvágó meg a tömlő, aki bemegy az égő házba, 80-90 százalékban 150-160 ezer forintot keres"

- mondta, hozzátéve: 150-160 ezer forintért nem fognak bejárni a fiatalok „tűzoltósdit játszani”, mert ennyiből nem tudnak megélni. A megoldás egyértelműen a béremelés lenne, mert a mai életpályamodell szerint, aki több mint két évtizede dolgozik tűzoltóként, az is csak 210-220 ezer forintot keres.

„Láttam őket 35-40 évesen, mind egy roncs volt": 150 ezer nettót kap egy fiatal tűzoltó

Rendkívül alacsony bérekért végeznek veszélyes és megterhelő munkát a magyar tűzoltók. Ahogy a rendőrségnél, úgy itt is sokan döntenek a leszerelés mellett, miközben egyre nehezebb feladat szinten tartani a távozók utánpótlását. Régen sem a fizetés volt a csábító erő, de legalább a szolgálati nyugdíjjal életben lehetett maradni. Mára ennyi megbecsülés sem maradt.

A kormány szerint ugyanakkor az elmúlt években 50 százalékos béremelést hajtottak végre úgy a tűzoltóknál, mint mondjuk a rendőröknél. Azonban ez már nem igazán jutott el a dolgozó kezekig, mert a szakszervezetek szerint a bérek több, akár 8-9-féle pótlékból álltak össze, és ebből voltak olyan elemek, amiket megszüntettek a többi tétel emeléséért cserébe. Tehát ez csak játék volt a számokkal, valójában nem történt komoly emelés.

A hivatalos belügyi és katasztrófavédelmi tájékoztatás szerint egyébként az állományi feltöltöttség 96 százalékos a tűzoltóknál, de szakszervezeti irányból sokkal drasztikusabb, 15-20 százalékos hiányról beszélnek.

"Jelenleg sem megtartó, sem bevonzó ereje nincs a rendszernek"

– nyilatkozta korábban az Alfahírnek Salamon Lajos, a HTFSZ elnöke.

A mostani felmérésben a szolgálati nyugdíj visszavezetéséről szóló kérdésre a legnagyobb halmaz, 48,2% azt a megoldást tartaná a legjobbnak, ha 25 év szolgálat után és betöltött 50 éves kor felett járna ismét a szolgálati nyugdíj. Ennek elvétele még az alacsonyan tartott fizetéseknél is nagyobb érvágás volt a rendvédelmi dolgozóknak, hiszen sokuk annak fényében választotta akár a tűzoltói, akár a rendőri hivatást, hogy a megterhelő és napi szinten életveszélyt jelentő munkáért cserébe hamarabb nyugdíjazzák majd őket.

Jakab: "Ég a ház, és ezt a tüzet üres szóval nem lehet eloltani"

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője már szeptemberben a tűzoltók tömeges pályaelhagyásáról kérdezte a kormányt, ám Kontrát Károly államtitkár mindössze annyit válaszolt, hogy "a kormány fontosnak tartja a hivatásos állomány megbecsülését, anyagi helyzetén pedig az életpályamodell már bevezetett intézkedéseinek továbbfejlesztésével kíván javítani."

A jobbikos politikus most újra feltette a kérdést: 

"A vonulós tűzoltók száma mára a kritikus szint alá csökkent, ezért most újra feltettem a kérdést a belügynek: mit TESZNEK az állományért? Tisztelt Kormány! Ég a ház, és ezt a tüzet üres szóval nem lehet eloltani, sőt, az csak olaj a tűzre! A tűzoltók béremelést és szolgálati nyugdíjat akarnak. Ezt kell teljesíteni!"
 

Mint ismert, kedden a Törvényalkotási bizottság (TAB) ülésén azonban a Jobbik egy módosító javaslatot is beterjesztett annak érdekében, hogy többek között a rendőrök, katonák, egyetemi oktatók és köztisztviselők illetményét 20-30 százalékkal emeljék meg. A javaslatot a fideszes képviselők leszavazták, tehát a kormány úgy döntött, hogy nem akarnak béremelést a rendőröknek, a katonáknak vagy például a köztisztviselőknek.

Leszavazták a kormánypárti képviselők a rendőrök, katonák és köztisztviselők fizetésemelését

A mai nap folyamán egy eljárási baki miatt ismét összeült a parlament, miután a múlt héten nem szavazta meg a kormány a bírák és ügyészek januári fizetésemelését, Áder János végül besegítve, visszaküldte megfontolásra a tervezetet. Mint ismert, a kétharmadot igénylő törvényt véletlenül 29 fideszes képviselő "nem értette meg", ezért rosszul szavazott, így most a rendes ülésszakon kívül ismét összeült az országgyűlés, hogy szavazhasson a javaslatról.