Koronavírus: karantén Magyarországon

Koronavírus: karantén Magyarországon

A koronavírusnak immáron hivatalosan 107 halálos áldozata van, miközben több várost is lezártak Kínában. A betegség már Bajorországba is eljutott, így nem véletlen, hogy a megelőzés még fontosabbá vált. Éppen ezért döntött úgy a gödi Samsung-gyár, hogy karanténba helyezi és orvosi vizsgálat alá vonja Kínából érkező alkalmazottait.

Göd polgármestere, Balogh Csaba saját közösségi oldalán azt írta, hogy tájékoztatást kért a multinacionális vállalattól, amely azt a tájékoztatást adta, hogy

"már a múlt hét közepén felvették a kapcsolatot a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi részlegével, és minden tőlük telhető intézkedést bevezettek a megelőzésért."

A gyár arról tájékoztatta, hogy a karanténon kívül fokozott fertőtlenítést vezettek be a közös helyiségekben, és a folyékony szappan mellett alkoholos kézfertőtlenítőket is kihelyeztek. Emellett a munkavállalók belső oktatáson vesznek részt, amelyen a megelőzés érdekében szükséges, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott higiéniai szabályokról kapnak tájékoztatást.

A WHO hétfőn mérsékeltről magas szintűre módosította a tüdőgyulladással járó új koronavírus nemzetközi veszélyességét. 

Frissítés:

Az Index értesülései szerint egyhetes otthoni munkára utasította a magyarországi Nokia a Kínában járt dolgozóit. A cég azzal indokolta a döntését, mert a betegek napokig tünetmentesek lehetnek, de eközben át is tudják adni a fertőzést más embereknek.