Európa most: határzárak, iskolabezárások, sőt, néhol már a temetések, esküvők sem ajánlottak

Európa most: határzárak, iskolabezárások, sőt, néhol már a temetések, esküvők sem ajánlottak

Mintha egy tudományos-fantasztikus regény elevedne meg Európában. De vajon mi marad a járvány után?

Mintha egy tudományos-fantasztikus regény elevedne meg Európában. De vajon mi marad a járvány után?

Szlovénia

Szlovéniában, ahol már követelt halálos áldozatot a koronavírus, hétfőtől leállítják a tömegközlekedést, valamint bezárják az éttermeket és a bárokat az új koronavírus terjedésének akadályozása érdekében. Erről döntött szombaton az új kormány válságkezelő kabinetje. A frissen megválasztott Janez Jansa miniszterelnök a Twitteren közölte, hogy az országban felfüggesztenek, illetve korlátoznak "minden nem szükséges tevékenységet". Minden ezzel kapcsolatos intézkedést azután vezetnek be, hogy az illetékes miniszterek kihirdetik az ezekről szóló rendeleteket. Egyébként az Olaszországból érkező áruforgalmat már korábban korlátozták, és hétfői hatállyal felfüggesztették az oktatást az óvódától a felsőoktatási intézményekig.

Norvégia

Norvégia hétfőtől zárja be kikötőit és repülőtereit, de a norvég állampolgárok hazatérhetnek. A hírügynökségek nem szóltak az ország szárazföldi határairól. A nemzetközi áruforgalom nem lesz korlátozva.

Litvánia

Litvánia hétfőtől nem enged be külföldieket az országba. A belépési tilalom nem vonatkozik azokra a külföldiekre, akiknek letelepedési engedélyük van az országban, vagy diplomaták vagy ott állomásozó NATO-katonák. Viszont a litván állampolgárok sem hagyhatják el az országot legalább két hétig. Az áruszállítást nem korlátozzák. Vilnius már pénteken döntött arról, hogy bezárnak minden oktatási intézményt, és betiltanak minden nagyobb nyilvános eseményt. Hétfőtől bezárnak az éttermek, a bárok és a legtöbb üzlet. Nyitva maradnak az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak, és továbbra is szabad az ételkiszállítás. A 2,8 millió lakosú Litvániában szombatig nyolc koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.

Észtország

Észtországba keddtől nem léphetnek be külföldiek, csak azok, akiknek hozzátartozójuk van az országban, de nekik is előbb két hétre karanténba kell vonulniuk. Miután a nemzetközi szállítás továbbra is szabad, a szállítást végzők beléphetnek az országba, ha tünetmentesek. Hat észtországi szigetre csak az ott lakók juthatnak el, senki más. Tallinnban már pénteken döntöttek arról, hogy hétfőtől bezárják az iskolákat és egyéb oktatási létesítményeket, amelyek így távoktatásra térnek át, és a nyilvános rendezvényeket is törlik. Május 1-jéig bezárják a múzeumokat és a filmszínházakat, a könyvtárakba csak korlátozottan lehet majd belépni. Az 1,3 millió lakosú Észtországban 115 volt szombaton a regisztrált fertőzöttek száma.

Németország

Eközben több német tartományban is bezárják az uszodákat, mozikat, edzőtermeket, klubokat és bárokat a koronavírus-járvány terjedésének akadályozása érdekében. Berlinben betiltották az 50 fősnél nagyobb tüntetéseket. Az éttermekben az asztaloknak legalább másfél méteres távolságra kell lenniük egymástól.

Németország továbbra is a legérintettebb európai országok közé tartozik: a fertőzöttek száma szombaton 733-mal 3795-re nőtt. A halálos áldozatok száma nyolc.

A járvány által viszonylag kevéssé érintett Schleswig-Holstein tartomány vezetése messzebb ment a többieknél: arra kérte a lakosokat, hogy halasszák el a magánjellegű eseményeket is, mint például az esküvőket és a temetési szertartásokat. Az észak-rajna-vesztfáliai Kölnben, a járvány németországi gócpontjában vasárnaptól április 10-éig minden tüntetést betiltottak. A turistalátványosságnak számító kölni dómba mostantól csak imádság céljára szabad bemenni. A Saar-vidéken is bezárják a bárokat, a diszkókat és a nyilvánosházakat. A német tartományokban már korábban meghozták azt a döntést, hogy az óvodától a középiskoláig nagyjából öt hétre bezárnak minden oktatási intézményt.

Szombatig százhetvenöttel 1441-ra emelkedett a halálos áldozatok száma Olaszországban, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem háromezerrel, 21.157-re nőtt;  a hatóságok újabb korlátozó intézkedések meghozatalát jelentették be, leállították az éjszakai vonatjáratokat, miközben újabb "menekülési hullám" indult Lombardiából az ország déli része felé.

Benelux

Hollandiában a megerősített fertőzések száma 155 új esettel 959-re nőtt, és további két halálesetet jelentettek szombaton. Az országban így összesen 12-re emelkedett a halásesetek számra.

Luxemburg szombaton bejelentette, hogy az országban elhunyt az első koronavírussal diagnosztizált beteg. A fertőzött 94 éves volt. Ez idáig 38-an fertőződtek meg a mintegy 620 ezer lakosú nagyhercegségben. Hétfőtől kezdődően két hétre bezárják az iskolákat és az óvodákat.

Belgiumban szombatra újabb 133 megbetegedést jelentettek, ezzel 698-ra emelkedett a fertőzöttek száma. A vírusfertőzéstől négyen haltak meg, egy ember pedig meggyógyult.