Szakszervezet: A Volánbusz nem tesz meg mindent azért, hogy megvédje az utasokat és a dolgozókat

Volánbusz, Ikarus

"A Volánbusz nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a munkavállalóikat és az utasokat a vírusfertőzéstől megvédje!"

- olvasható a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége pénteki közleményében. Szerintük a Volánbusz vezetése képtelen a koronavírus okozta problémákat naprakészen kezelni.

Mint írják, a társaság vezetése a döntéshozóknál nem tudta elérni azt, hogy a nyári tanszünet menetrend-szerinti közlekedést vezessék be, továbbá azt, hogy a helyközi közlekedésben is vezessék be az első ajtós beszállítás felfüggesztését és a vezetőállás mögötti kordon kialakítását.

Volánbusz-dolgozó: "Nemhogy naponta kétszer, egyszer sem látjuk a takarítókat"

Áldatlan állapotokról számolt be lapunk érdeklődésére egy Volánbusznál dolgozó buszsofőr.. A közlekedési társaság alkalmazottja szerint sem ő, sem kollégái nem tapasztalták meg a Volánbusz által bejelentett soron kívüli higiéniai intézkedéseket. Állítása szerint a tisztítószert saját maguk veszik meg, ők takarítanak, ráadásul még a sofőrvárókban sem mindig van kézfertőtlenítő.

Álláspontjuk szerint "a munkáltató nem volt képes biztosítani az autóbuszvezetői számára azokat a védőfelszereléseket, amelyekkel folyamatosan biztosítani lehetne a cseppfertőzéssel terjedő vírus átadását (arcmaszk) és a kézfertőtlenítést a munkavégzés közben."

"A VOLÁNBUSZ-nál nem tudják biztosítani a folyamatos vegyszereket az utastér takarításhoz és a fertőtlenítéséhez, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó védőfelszereléseket."

A KDSZSZ szerint mindezek bebizonyították, hogy - mint írják - "Dávid Ilona elnök-vezérigazgató asszony és a MÁV-tól jelentős számban áthozott felső vezető munkatársai ebben a kritikus helyzetben is alkalmatlanok a VOLÁN társaság vezetésére"