(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Az utolsó napok közéleti megnyilatkozásaiban konjunktúrája van a jóslásnak. Az egyik jövendőmondó szerint évtizedekre eldőlhet Magyarország sorsa, a másik epedve várja a lázadást, sőt a forradalmat, a harmadik aggódik a felsőoktatás jövőjéért, egyesek az egészségügy összeomlását, mások az új felvirágzását várják a járványtól.
Pedig mindnyájan tudjuk, a jövő már rég elkezdődött. Pl. Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint demográfiai katasztrófa volt az elmúlt évtizedbeli elvándorlás. Ez persze igaz, de az igazságnak csak a fele. Mert a demográfiai katasztrófa 1978 óta zajlik, és hiába mondták el sokan sokszor, hogy a meg nem születő gyermekek irdatlan tömege a demográfiai katasztrófa, ezt a felnőtt nemzedékek nem akarták soha meghallani. Mindig volt fontosabb a gyermeknél, mindig volt rá magyarázat, hogy „épp most” miért ne szülessék gyermek.
A koronavírus elvitt eddig 156 beteget, elsöprő többségük igencsak koros ember volt. Eközben abortáltak cirka 2300 magzatot, elsöprő többségük minden bizonnyal teljesen egészséges, életképes volt. Na most akkor hadd kérdezzük meg: elkezdődött-e a jövő?
A minap telesírták egyesek a sajtót, hogy minden eddiginél kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba. Magam is megkönnyeztem volna, ha nem tudnám, hogy a jelentkezők, illetve a felsőfokon tanulók száma 2007-ben tetőzött 227 ezer hallgatóval, azóta folyamatosan csökken, momentán 187 ezren vannak. És rendületlenül csökkenni fog tovább.
Miből tudhatjuk, hogy tovább fog csökkenni a hallgatói létszám? Egyszerű: abból, hogy a jövő már régen elkezdődött. Hallgatói vonalon ugyanis a Bokros-csomag következményeit nyögjük: 1996-ban durván tízezerrel kevesebb gyermek született, mint egy évvel előtte – és ez a csökkenés „örökre” megmaradt. Ez a tízezres mínusz érkezett meg az egyetemekre 2014-től. Ezt pedig 1996 óta lehetett tudni. Min kell ma meglepődni?
Másik ugyanilyen nyilvánvaló folyamat a közoktatás sorvadása. A Bokros-féle évi tízezres mínusz a Bajnai-időszakban újabb tízezres mínusszal lépett egyet lefelé. A Hiller-féle iskolabezárások a Bokros-csomag következményei voltak, a Bajnai-féle népsorvadás iskolastrukturális következményei hovatovább elodázhatatlanok. Vélhetőleg a mostani iskolabezárást a kormányzat ősztől csöndben kiterjeszti több intézményre oly módon, hogy elfelejti újra kinyitni.
Ha belegondolunk, hogy egy ma este megfoganó kisbaba először a 2042. évi választásokon fog szavazni, ellenben a ma 80 éves nyugdíjas, ha túléli a járványt, akkor 2022-ben is – nos, akkor értjük meg Orbán Viktor politikáját. Más szavakkal nemcsak a jövő kezdődött el, hanem a múlt sem akar véget érni.
Be kellene látnunk, hogy a mindenkori jövő a mindenkori jelenből szervesen következik. Tehát bizonyos mértékben előre megmondható, mi lesz. Most megemlítek néhány ilyen cáfolhatatlanul biztos részletet a jövőből.
Például természeti törvény, hogy gyermeket csak szülőképes korú nő tud világra hozni. Tehát demográfiai jövőnket bekeretezi a szülőképes korú nők száma. Ez pedig 2019-ben annyi volt, amennyi a trianoni béke idején, és 15 évre előre tudható, mert már mindenki megszületett, aki akkor szülőképes korú lesz. 2031-ben annyi potenciális kismama lesz, amennyi a millenniumkor volt. Ez pedig 25 év mínusz egy évtized alatt, azaz összesen 35 év demográfiai süllyedést könyvelhetünk el 11 év múlva.
Hasonlóan behatárolható a nyugdíj, az egészségügy jövője. Röviden: a sorvadás, az elpárolgás.
A jövőnket meghatározó legfontosabb kérdés a cigányság demográfiája és szociológiája, erről szóljunk még. A legautentikusabb kutatás szerint a cigányság lélekszáma 2013-ban 850 ezer volt, és annak valamivel több mint a fele 1987 után született. Ezeket az adatokat szétszálazva bízvást kijelenthetjük, hogy ma kb. 900 ezren vannak, és 2031-ben (akkor lesz esedékes népszámlálás) a húszévesnél fiatalabbaknak legalább a fele cigány lesz. Ez nem holmi képzelgés, ez nem tud másképpen történni, ha a magyar és a cigány nők termékenységi rátája nem fog változni a következő években – és ugyan miért változna?
Ez a gyakorlatilag biztosra vehető tény pedig elsősorban azt jelenti, hogy Magyarország jövőjének mesze legfontosabb kérdése, miként vannak/lesznek ezek a cigány fiatalok fölnevelve, tanítva, milyen képzettségük lesz?
Az elmúlt évtizedben országszerte gyakorlattá vált, hogy – legyakrabban egyházi kézbe adás által – elérték, hogy egyes iskolák válogathattak a tanköteles korú gyermekek között, és így ezen iskolák „cigánymentes övezetté” váltak. Más, elsősorban közvetlenül állami kézben maradt intézmények pedig cigány többségű iskolákká lettek. Az állam pedig – pályázatok útján – sokkal nagyobb pénzt biztosított a „cigánymentes övezeteknek”, mint a saját, állami kézben maradt iskoláinak.
A cigányság nyomorban tartása arra is jó a kormányzati erőknek, hogy olcsóbban tudják megoldani, hogy a cigány népesség rájuk szavazzon – a mélyebben lévőket kevesebbel is meg lehet győzni arról, hogy kire kell adniuk a voksukat a választáson.
Ugyanezt szolgálták a cigányság áruló vezetői, akik persze levették maguknak a sápot a hatalmas felzárkóztatási programokból, amelyeknek az eredménye jóformán nulla. Ami biztos, tisztességes, ellenőrizhető elszámolást sosem sikerült letenni az asztalra.
Pedig a demográfiai tények fényében nyilvánvaló, hogy holnaptól (nem holnaputántól!) kezdve gyökeresen másképpen kell hozzáállni a cigányság oktatásához, neveléséhez. Lát valaki itt bármilyen törekvést ezen a téren?
Aki elmélyed a magyarság demográfiájában, fájó szívvel hallgatja a kormányzati lózungokat időről időre a 15 milliós magyarságról. Ezzel szemben az a tény, hogy a magyarság lélekszáma itt, az egész Kárpát-medencében a 11 milliót sem éri el már – és ez feketén-fehéren ki fog derülni jövőre, a teljes EU-ra kiterjedő népszámláláskor.
Aki pedig forradalmat vagy legalább valami dühödt, céltalan lázadást vizionál, az gondoljon bele abba, hogy 1848-ban a lakosságnak jóval több mint 50 százaléka volt 25 évesnél fiatalabb. Ma ugyanez az arány 26,5 százalék, és ennek a létszámnak már nagyjából a 40 százaléka cigány.
És 1848-ban volt egy nemzeti vízió – vajon van ma is? Mert a forradalmat az különbözteti meg a lázadástól, hogy az utóbbi céltalan, illetve szimplán rabló erőszak. A forradalmárnak elképzelése van arról, hogy mit kellene másképpen csinálni. Lát valaki itt egy nagy, fiatalos reformmozgalmat?