Közel 300 fős leépítésre készül a Budapest Airport

Közel 300 fős leépítésre készül a Budapest Airport

A Magyar Nemzet értesülései szerint csaknem 300 munkavállalójától válik meg a Budapest Airport, mert a repülőtéren drasztikusan lecsökkent a forgalom március közepe óta. A lap kérdésére a BUD-csoport úgy reagált, hogy legfeljebb 275 fős a létszámcsökkentés, de ez a szám a forgalmi helyzettől és a munkahelyvédelmi intézkedésektől függően jelentősen csökkenhet.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az előző év azonos időszakához viszonyítva áprilisban 99,3 százalékkal csökkent, de az előrejelzések szerint az országhatárok nyitása és járatok újraindulását követően is a korábbinál kevesebb utas várható, ami a következő két-három évben valószínűleg nem fogja elérni a tavalyi 16 millió főt.

Május 1-jétől újra repülne Bécsbe a Wizz Air

Újraindítaná bécsi járatait május 1-jétől a magyar kötődésű Wizz Air, húsz célállomás válik elérhetővé a tervek szerint. Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint Stephen Jones ügyvezető igazgató erről egy videokonferencián beszélt. Elmondása szerint a húsz célállomás között szerepel Milánó, Valencia és Tel-Aviv is.