Bár a kormánypártok a saját jelöltjüket részesítették előnyben, így Marczingós László alkotmánybírói jelölése nem lett sikeres az Igazságügyi Bizottságban, a devizakárosultak „megtarthatták” azt az ügyvédet, aki a Lex Marczingóst sikerre tudja vinni – mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke keddi sajtótájékoztatóján a parlamentben. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, bár mindent megtettek, hogy a rendelkezésükre álló néhány nap alatt megingassák „a kormány masszív elhatározást, mely a banki érdekek képviseletében testesedett meg”, de úgy vélte,
előbb-utóbb el fog jönni az a pont, amikor mind a kormánynak, mind az ellenzéknek engedékenységet kell tanúsítania, és megegyezést kell kötni a károsultak érdekében.
Z. Kárpát felidézte, a devizakárosultak szabadságharcosaként is emlegetett Marczingós László kedden két bizottságban is kifejthette álláspontját. Hozzátette:
„nem állunk meg félúton, nem hagyjuk abba a hitelkárosultak érdekeinek képviseletét”.
Az ellenzéki honatya szerint a hatalom arra számít, az érintettek feladják a küzdelmet, azt ígérte, legkésőbb őszre megoldást szeretnének elérni.
Marczingós László úgy fogalmazott „kihagyhatatlan lehetőség volt” eljönni és alkotmánybíró-jelöltként reagálni a képviselői kérdésekre, és elmondani, milyen a jogvédelem, milyen nézeteket kell alkotni, hogy hatékony legyen a fellépés az uniós intézmények előtt. Az ügyvéd azt mondta, fog még foglalkozni a Lex Marczingós ügyével az elkövetkező egy évben, így nem ez az utolsó alkalom, hogy kiállhatott a parlamentben a fogyasztók jogaiért.
A jogvédő „üdvözölte” azokat, akik nem mentek el a Fogyasztóvédelmi Albizottság ülésére (a kormánypárti képviselők voltak, akik nem mentek be a munkahelyükre – a szerk.), ennek ellenére Marczingós – mivel rögzítették az albizottságban elhangzottakat – bízik abban, hogy a Gazdasági Bizottság megszívleli azokat.
Az ügyvéd ismertette, a Kúria várhatóan egy jogegységi eljárást fog lefolytatni, a kormány és a parlament pedig erre vár, holott nem kellene várni rá. Ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy egy folyamat elindult, és ezt kell tovább gerjeszteni.
A Fogyasztóvédelmi Albizottság ülésén a devizakárosultak érdekében elhangzottak itt nézhetők vissza:
Az Igazságügyi Bizottság ülésén az alkotmánybíró-jelölti meghallgatáson pedig ez történt:
Z. Kárpát Dániel a közösségi médiában a Fogyasztóvédelmi Albizottság üléséről azt írta, arra a kormánypárti képviselők nem mentek el. Ennek ellenére ő elnökként úgy döntött, tanácskozásként lefolytatják az ülést, ahol részletesen kitárgyalták a szakmai álláspontot, és mindezt a maga teljességében felterjeszti a Gazdasági Bizottság elé.
Az Igazságügyi Bizottság Marczingós László, a Jobbik jelöltje mellett alkotmánybíró-jelöltként meghallgatta Kozma Ákost, a Fidesz és Gaudi-Nagy Tamást, a Mi Hazánk jelöltjét is. A plénum a kormánypárti aspiránst ajánlotta jelöltnek az Országgyűlés elé.