49 ember ellen tettek feljelentést a dudálós tüntetés után

49 ember ellen tettek feljelentést a dudálós tüntetés után

Az ATV a tegnapi dudálós tüntetésről érdeklődött a rendőrségnél, kérdéseikre azt a választ kapták, hogy a hatóság összesen 49 főt jelentett fel szabálysértések, egy esetben pedig bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Az intézkedések során voltak olyan személyek, akikkel szemben több szabálysértés miatt is feljelentést tettek.

A közúti szabályok kisebbrendű megszegése miatt 31, a kijárási korlátozással összefüggő magatartási szabályok megsértése miatt 44 fővel szemben tettek szabálysértési feljelentést. Visszaélés gyülekezési joggal címmel két személyt jelentettek fel, egy esetben tettleges becsületsértés miatt történt büntetőfeljelentés.

Lehet dudálni duda nélkül is, de azért is bírság járt

Harmadjára szervezett dudálós kormányellenes tüntetést a Momentum, valamint Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselők. A demonstráció célja, hogy a karantén idején így fejezzék ki elégedetlenségüket a kormányzati járványügyi intézkedéseivel szemben. A korábbiakból tanulva alternatív megoldást választottak a bírság elkerülésére. A rendőrök annyira belejöttek a bírságolásba, hogy még az egyik fideszes trollt is megbüntették.