Operatív törzs: a hat éven aluliakra nem kell maszkot erőltetni, nem kitettek a fertőzésnek

Operatív törzs: a hat éven aluliakra nem kell maszkot erőltetni, nem kitettek a fertőzésnek

Az országos tiszti főorvos szerint nem kell hat éven aluli gyermekekre maszkor erőltetni, Horvátországba pedig hamarosan a lefoglalt szállást igazoló dokumentummal is be lehet jutni. Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján kiemelt figyelmet szenteltek a szúnyogoknak és a kullancsoknak, de az esemény elején az is kiderült, hogy rengetegen jelentkeznek a bértámogatási programba.

7200 vállalkozás pályázott a munkahelyvédelmi bértámogatási programra, amivel eddig 95 ezer ember munkahelyét sikerült megőrizni - mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. Bodó Sándor szerint az elmúlt két hétben ugrásszerűen nőtt a jelentkezők száma, Fejér, Pest, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezik a legtöbb igénylés. Jellemzően a feldolgozóipar, illetve a szállítmányozás, logisztika területéről kértek segítséget.

Új munkahelyteremtési programot indítanak, a munkaadók akkor kaphatják meg a támogatást, ha állami foglalkoztatási szervnél programrésztvevő, nyilvántartott álláskeresőt foglalkoztatnak munkaviszony keretében. A támogatás folyósítási időtartama fix 6 hónap lehet, további fix 3 hónapos támogatás nélküli továbbfoglalkoztatási kötelezettség előírása mellett. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és szociális hozzájárulási adó 100%-a, de legfeljebb 200 ezer Ft havonta. A programra 80 milliárd forintot szánnak, ami pont 2 milliárddal kevesebb, mint amit a legutóbb a Budapest-Belgrád vasútvonalra adtak a gazdaságvédelmi alapból.

Szúnyog- és kullancsügyi tanácsok

Müller Cecília a napi adatok ismertetése után arra hívta fel a figyelmet, hogy a hétfőn újraindult egészségügyi ellátások helyszínén nagy tumultust tapasztaltak, ezért arra kért mindenkit, hogy továbbra is telefonon kérjenek időpontot.

Meghalt 5 beteg és 3556-ra emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 5 idős, krónikus beteg, és 21-gyel, 3556-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedd reggel. A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 467-re emelkedett. 1412-en már gyógyultan távoztak a kórházból.

A koronavírussal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy sem a szúnyog, sem a kullancs nem terjeszti a megbetegedést. Erre felfűzve Müller Cecília hosszan sorolta a megnövekedett szabadban töltött idő koronavíruson kívüli fenyegetéseit. A trópusi vidékekről érkező szúnyogokról azt mondta, hogy nincs meg sem az életterük itt Magyarországon, sem pedig a kórokozó, amellyel fertőznek, ezért nem kell ezektől tartani. A kullancsok a Lyme-kórt és a vírusos agyhártyagyulladást terjesztheti, 

ha kullancsot tapasztalunk magunkon, a legbölcsebb dolog az eltávolítás.

A szúnyogok ellen az országos tiszti főorvos javaslata alapján szúnyogriasztóval lehet védekezni a szabadban tartózkodás alatt.

Újságírói kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy most már a vidéki nagymamák is feljöhetnek Budapestre, nem kell tovább tartózkodni a fizikai kapcsolattartástól. A legfontosabb szempont ennél a találkozásnál, hogy mindenki legyen egészséges.

Hat éven aluli gyermekekre nem szabad rákényszeríteni a maszkot,

hat éven aluli maszkviselése nem szükséges

- erről azzal kapcsolatban beszélt az országos tiszti főorvos, hogy egy édesanyát azért nem engedtek be egy boltba, mert kisgyermekén nem volt maszk. 

A gyermekek nem kitettek a fertőzésnek

- indokolta, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a törvény nem tesz különbséget kor alapján az emberek között.

Horvátországba hamarosan már érvényes szállásfoglalással is be lehet utazni

Kiss Róbert alezredes több, május 21-től életbe lépő változtatást ismertetett. Az enyhítések következtében a horvátországi nyaralás is lehetségessé vált, ugyanis az országba már azokat is beengedik, akik méltányolható személyes okból lépnének be - ebbe pedig beletartozik a lefoglalt szállás, amelyet dokumentumokkal kell igazolni.

Azok, akiknek szlovák lakcíme van, már úgy is elhagyhatják legfeljebb 24 órára az országot, hogy visszatérésüket követően nem kell két hetes karanténba vonulni.

Budapesten 10 emerrel kapcsolatban indítottak eljárást az enyhített szabályok be nem tartása miatt.