Belügyminisztérium: nincs egységes jogértelmezés arról, hogy jön-e értünk a fekete autó

Fekete Volga
A fekete Volga

A hatálybalépés óta eltelt rövid időre tekintettel nem alakulhatott ki egységes jogértelmezés a törvényi tényállással kapcsolatban – fogalmazott Kontrát Károly belügyminiszter-helyettes azzal kapcsolatban, hogy fekete autó is jönni fog-e azokért, akik Orbán Viktort bírálják.

A kérdést Jakab Péter tette fel eredetileg Pintér Sándor belügyminiszternek azt követően, hogy több olyan személyt is otthonukból állítottak elő rendőrök, akik Facebookon kommenteltek kormánykritikus tartalmat. Később ezekben az esetekben a gyanúsítást megszüntették, azaz nem történt rémhírterjesztés, az érintettek pedig kártalanítást kaphatnak.

Kérdezem Belügyminiszter Urat, hogy számíthatnak-e a jövőben is tisztességes, egy életen át a magyar államnak adót fizető polgárok hasonló hatósági vegzálásra, megfélemlítésre, illetve egyéb, a pártállami időkre emlékeztető eljárásra annak okán, hogy bírálják az Orbán-kormányt?

Ártatlan polgárok zaklatása helyett, hajlandó-e a kormány rendőri erővel fellépni azokkal a – jellemzően a kormány, illetve állami cégek által szponzorált – médiumokkal szemben, amelyek az elmúlt években - jogerős bírósági ítéletekkel igazolható módon - álhíreket gyártottak vagy álhíreket terjesztettek rendszeresen a Jobbikról, illetve más ellenzéki pártról, politikusról?

- kérdezte a Jobbik elnöke.

A meghurcoltakkal kapcsolatban Kontrát úgy fogalmazott,

a büntetőeljárásról szóló törvény jogorvoslati rendszere, és annak keretében a gyanúsítás elleni panasz intézménye megfelelő garanciát nyújt a terhelt jogainak érvényesülésére.