Ma megváltozott egyik megyénk neve

Ma megváltozott egyik megyénk neve

Trianon századik évfordulóján változott meg Csongrád megye neve,

a közigazgatási egység a Csongrád-Csanád megye nevet kapta.

Az erről szóló 2017-es parlamenti határozatot Lázár János akkori kancelláriaminiszter terjesztette elő, az Országgyűlés pedig ellenszavazat nélkül fogadta el.

Az MTI emlékeztet, Csongrád-Csanád megye mai területe az 1950-es megyerendezéskor alakult ki, Csongrád megyéből és a modern korban makói székhelyű Csanád megye délnyugati feléből, amelyhez tartoztak akkor az egykori Torontál vármegye Magyarországon maradt települései is. A 4261,74 négyzetkilométeres területű Csongrád-Csanád megyében a Központi Statisztikai Hivatal 2019. I-IV. negyedéves adatai szerint 399 ezren élnek.

Június 4-én hatályba lép a Csongrád megyét átnevező 2017-es határozat

Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz - jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott hétfőn Szegeden az MTI tudósítása szerint. Trianon igazságtalan békediktátuma száz évvel ezelőtt mély sebet ejtett hazánkon, mely talán soha nem fog begyógyulni.