Június 4-én hatályba lép a Csongrád megyét átnevező 2017-es határozat

Június 4-én hatályba lép a Csongrád megyét átnevező 2017-es határozat

Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád–Csanád megye lesz – jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott hétfőn Szegeden az MTI tudósítása szerint.

Trianon igazságtalan békediktátuma száz évvel ezelőtt mély sebet ejtett hazánkon, mely talán soha nem fog begyógyulni. Bár a végleges felépülés nem jöhet el számunkra, de némi gyógyírt jelenthet – legalábbis nekünk, Csongrád megyeieknek –, hogy Trianon századik évfordulóján szűkebb otthonunk neve immár Csongrád-Csanád megye lesz

– mondta a kormánymegbízott sajtótájékoztatóján.

A döntés történelmileg indokolható, eszmeileg pedig érthető, hiszen a Trianonban szétszakított Magyarország egyesítésének és összefogásának vágyát szimbolizálja – hangsúlyozta Juhász Tünde.

Miklós Péter történész, a Tornyai-múzeum igazgatója kifejtette, a magyar államisággal egyidős megyerendszer az önkormányzatiság és az autonómia egyik legrégebbi megnyilvánulása.

A mai Csongrád megye területén három eltérő entitás létezett a modern korban: Csongrád, Csanád és Torontál megye, s az előbbi kettő egyidős a magyar államisággal. Ez az ezeréves múlt is indokolja az 1950-ben megszüntetett Csanád vármegye nevének újbóli felvételét

– mondta a szakember. A megye mai területének jelentős része az egykori Csongrád megye adja. 1950-ben ehhez csatolták a modern korban makói székhelyű Csanád megye mintegy felét, valamint a csaknem 10 ezer négyzetkilométeres egykori Torontál vármegye egy kis részét – közölte a történész.

Gémes László, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke elmondta, a megyei önkormányzat egy hat centiméter átmérőjű bronzérmével emlékezik meg a névváltásról. Az érme előlapján Csongrád–Csanád megye címere látható a régió elnevezésével, hátlapján pedig a megye korvonala szerepel az egykori és mai megyeszékhelyekkel, valamint a megyék pajzsaival. Egy térkép is készül, amelyen a mai megye mellett a korábbi megyehatárok is láthatók – tette hozzá.

A névváltoztatásról szóló javaslatot még az előző parlamenti ciklusban Lázár János akkori kancelláriaminiszter nyújtotta be.

Lázár ma átneveztetheti Csongrád megyét

A Ház ülése reggel 9 órakor kezdődik, az első négy napirendi pontban nemzetközi szerződések kihirdetéséről tárgyalnak a képviselők, akik ezt követően szavaznak majd a megyeátnevezési indítványról.A javaslat meghagyná Szegedet megyeszékhelynek, az átnevezés határideje pedig 2020. június 4. lenne.

A parlament végül 140 igen szavazattal, 22 tartózkodással 2017. október 3-án fogadta el a névváltoztatásról szóló határozatot azzal, hogy az 2020. június 4-én láp hatályba.