Érthetetlen demonstratív rendőri jelenlét a színművészek békés tüntetésén

Érthetetlen demonstratív rendőri jelenlét a színművészek békés tüntetésén

Több rendőr volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen szervezett vasárnapi tüntetésen, mint a tiltakozók. Pedig egy nagyon fegyelmezett demonstráció zajlott legfeljebb háromszáz résztvevővel, akik többnyire művészek voltak. 

A rendőrséget is felügyelő Fidesz kormány azonban a legrosszabb Gyurcsányi időket idézve úgy döntött, biztos ami biztos, legyen legalább kétszer annyi készenlétis jelen, mint ahányan részt vettek a megmozduláson. Szemtanúk szerint a mellékutcák is tele voltak rendőrökkel, akik kis és nagy buszokban ülve várták, hogy ha szükséges akkor oszlathassanak.

Ez szerencsére nem következett be, nem is következhetett be, hiszen a megjelent színészek, a színművészeti egyetem hallgatói, rendezők, írók, dramaturgok és mindazok, akik azért demonstráltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve az Uránia Nemzeti Filmszínház épülete előtt, mert nem szeretnék, ha a kormány a Corvinus és hat másik egyetem után most a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiáját is elvegye.

Kerestük az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatát, hogy megtudjuk, hány egyenruhás, illetve civil rendőrt vezényeltek a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen szervezett tüntetés helyszínére, és ennek nagyságrendileg, vagy ha lehet akkor pontosan mekkora költségvonzata volt. 

Cikkünk megjelenéséig azonban nem kaptunk tájékoztatást a rendőrségtől.

Olyan senkik akarnak beleszólni az egyetem működésébe, akik még életükben be nem tették a lábukat színházba

- mondta Koltai Róbert az N1TV-nek. A színművész, filmrendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja felidézte, hogy az "illetékes elvtárs" egy kabaré volt, de amit most a hatalmon lévők csinálnak az sajnos már nem a kabaré műfaja. 

"Magyar költők verseit szavaljuk, magyar írók drámaírók műveit játsszuk olvassuk és értelmezzük, magyar film és színház történelmet tanulunk és ezek nem részei a magyar kultúrának?!"

- tette fel a nem költőinek szánt kérdést felszólalásában Béres Bence egyetemi hallgató. Választ a kormánytól ő sem kapott, ha csak az nem tekinthető válasznak, hogy Palkovics László innovációs és Technológiai miniszter jelezte, kész tárgyalni a Színművészeti diákjaival, ha közvetlen megkeresést kap. Csakhogy a tüntetésen felszólalók elmondták, hogy ők korábban nyílt levélben is keresték az ITM miniszterét, de nem kaptak választ a levelükre. 

Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője az N1TV-nek úgy fogalmazott, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem is arra a sorsra juthat mint azok az intézmények ahol már a kormány, illetve a Fidesz pártkatonái vezetik a kultúrharcot.

Látjuk, hogy a többi egyetemnél kik kerültek az irányító testületekbe. Nem tudom, hogy Csányi Sándor OTP vezérnek mi köze van a soproni egyetemhez, mégis ő lett a kuratórium elnöke, de ugyanez a kérdés merül fel a győri egyetem kuratóriumába bekerült Szijjártó Péter külügy és külgazdasági miniszter, vagy a miskolci egyetemen Varga Judit igazságügyi miniszter esetében is. 

- mondta Brenner Koloman.

A tüntetésen a diákok közfelkiáltással Upor Lászlót nevezték ki rektornak.