Tiborcz: nem szeretnék egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer

Tiborcz: nem szeretnék egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer

Tiborcz István vállalkozó, az ország 32. leggazdagabb embere (35,8 milliárd forintos becsült vagyonnal), Orbán Viktor veje adott szakmai interjút a portfolio.hu-nak.

A koronavírus-járvány miatt sem bánta meg, hogy a turizmusba fektetett, hosszú távra tervez:

"Egyáltalán nem bántam meg, sőt. A járvány természetesen igazi dráma, bár az első mindig az emberi, vagyis az egészségügyi szempont. Én eredetileg sem egy-két évre, hanem inkább tíz-húsz évre terveztem, vagyis tényleg hosszú távú befektetői szemlélettel közelítettem a szektorhoz."

Így áll néhány projektjük:

"Ami pedig a konkrét fejlesztéseket illeti, a Turai Kastély kész, terveink szerint július 15-én nyitjuk a foglalási rendszert. Az Andrássy úti beruházás is jól halad, befejeződik szeptemberig. A Vörösmarty téri hotel, illetve a Szabadság téri Adria Palota fejlesztése már kicsit hosszabb távú projekt, de ezzel eleve így kalkuláltunk."

Élményt kell adni:

"Mi kell ahhoz, hogy a piac visszarendeződésekor mi majd még jobbak legyünk? A válasz szerintem egyszerű: élményt kell adnunk. Ez így persze elsőre lehet, hogy furcsán hangzik, de ha emögött tudatos koncepció is van, ha tényleg átgondoljuk, hogy milyen megoldásokkal lehet idecsábítani a minőségi turistákat, akkor ez nem csak egy szlogen lesz, hanem valós tartalom."

A Turai Kastélyra vonatkozó kérdésre elmondta, hogy piaci szereplőként értelmezik magukat:

"Természetesen, ha rólam van szó, akkor fokozottan érdekes, hogy lesznek-e nálunk egyéb rendezvények, de őszintén mondom, hogy nem erre alapozzuk a modellt. Úgy fogalmaznék, hogy mindenképpen piaci szereplőként értelmezzük magunkat."

Az Appeninnből való kiszállása kapcsán újra egyértelművé tette, hogy nem szeretne olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer:

"Az Appeninn eladása mögött egyértelmű szándék állt, és nem a legjobb piaci időpontot kerestem. A cég menedzsmentje állami forrásra pályázott és nyert is. Megítélésem szerint ezt nagyon helyesen tette, hiszen ha nem így tesz, nem szolgálja a cég érdekeit, hátrányba kerül a többi piaci versenytársával szemben, illetve megfosztja kisbefektetőit is az e források segítségével megvalósított fejlesztések hosszú távú üzleti hasznától. Én azonban úgy ítéltem meg, hogy nem szeretnék egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer. De hangsúlyozom, nem a jó kiszállási időpontot kerestem, ezért az, hogy az árfolyam mit csinál, irreleváns kérdés a számomra. Ez a történet nem a pénztárcámról szól."

Nem költötte el azonnal a vételárat:

"Ennyire azért nem kapkodtam, még nem született annyi döntés, hogy azonnal elköltöttem volna a befolyt vételárat, de az igaz, hogy most dinamikus a piac, vannak lehetőségek, mi is folyamatosan figyeljük a kollégáimmal a piacot."

Néha pont a kritikusai segítik:

"A reorganizációs projektek sikeréhez három, egyaránt fontos tényező szükséges: megfelelő információ, likvid forrás és szervezeti tudás, amely kezeli a bonyolult, sokszor hatósági engedélyeztetésekkel kapcsolatos feladatokat. icces módon az elsőben leginkább a kritikusaim segítettek, hiszen annyiszor írnak rólam a sajtóban, hogy sokan keresnek meg engem a legkülönbözőbb projektekkel kapcsolatban."

Gondolkodnak azon, hogy beszálljanak az airbnb-be:

"A következő időszakban egyébként jelentős mozgásokat várok az ilyen lakáspiacon, sok ingatlan kerülhet majd a piacra, ami jó lehetőség lesz a befektetők számára. Nem titok, hogy mi is gondolkodunk a beszálláson, belvárosi lakásoknak – akár egy professzionális lakásalapon keresztül történő – megvásárlásán. Az V., a VI., a VII., a VIII. kerületben továbbra is óriási a fantázia; gondoljunk csak Pozsonyra, Prágára vagy akár Bécsre, ahol a Ringen belül 20 ezer euró a négyzetméterár, míg nálunk ennek az ötöde-hatoda, pedig Budapest semmivel sem marad el építészeti, urbanisztikai adottságait illetően pl. az osztrák főváros mögött."

Külföldi terveik is vannak:

"Több országban – például Horvátország, Románia, vagy akár Spanyolország, Olaszország – is folyamatosan nézelődünk, és időről időre látunk jó lehetőségeket. Konkrétumok akár már az őszre várhatóak, igaz, a járvány azért lassított a folyamatokon."

A teljes interjú itt olvasható.