Jövő tavasszal megkezdődhet a Lánchíd felújítása

Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes egy pénteki, a Lánchíd felújításával kapcsolatos sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy sokan állnak értetlenül a híd felújításának kérdése felett, hiszen más sem történik, csak repkednek a felújítás kapcsán a milliárdok és megy a politikában már szokásos felelősségtologatás.

Kifejtette, hogy a híd nem 9 hónapja várja a felújítást, hanem 9 éve.

Az első jelentés még 2011-ben készült el arról, hogy a Lánchíd felújítása nem várhat tovább. Sikertelen közbeszerzési eljárások folytatták a sort, így szembesült tavaly novemberben a választások után az új városvezetés egy több éve húzódó eredménytelen folyamat végével. Tüttő Kata kitért arra is, hogy a fővárosi városvezetés elszánt, azonban a kormány egyik ágról mindennap sürgeti a felújítást, az elmúlt 9 hónap alatt mégsem jutott el odáig, hogy azt a 6 milliárdot - amit szóban megígért - tettekkel is igazolja.

„A híd közös ügyünk és abban bízom, hogy a mostanában elindult párbeszéd gyümölcsözővé fordul”

– mondta hozzátéve, reméli, hogy kikerül a híd abból a csatatérből, amibe méltatlanul került, s majd nem szétválaszt, hanem összeköt.

Nem fog leszakadni

Szőke Gábor, a Budapest Közút Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy 2018 júliusától a Közút mérnökszakemberei és a hídmester heti vizsgálatokat és hídszemléket végeznek, amikről jelentéseket tesznek a városvezetés felé. Hozzátette, hogy a Budapest Közút Zrt. mint üzemeltető részéről eddig sem, s a jövőben sem tudnak ahhoz hozzájárulni, hogy a hídon tömegrendezvényeket, felvonulásokat tartsanak.

„A jövőre vonatkozóan mindenkit szeretnék megnyugtatni, a híd nem fog leszakadni”

– mondta.

Fendrik László, a BKK vezérigazgatója pedig kifejtette, hogy július 17-én a BKK igazgatósága egy rendkívüli ülés keretében tárgyalta a Lánchíd felújításának ügyét, a jövőhéten pedig a közbeszerzést szeretnék megvitatni, ami ekkor már kiírásra is kerülhet.

Ezt követően előreláthatólag 2021 februárjára a folyamat ezen szakasza lezárul, s megtörténik a kivitelező kiválasztása, aki számára 2021 márciusára felvonulási területet biztosítanak. Innentől indulna a Lánchíd gyakorlati felújítása, amit körülbelül 30 hónapra terveznek, ebben az időszakban 18 hónapra lenne lezárva a híd, amit 2023-ban tudnak majd visszaadni a közlekedők számára. A mostani felújítás pedig 25 évre szól.

A 6 milliárdra várva

Az Alfahír kérdésére, miszerint hogyan értékeli az elmaradt augusztus 20-ai rendezvényeket, illetve azt, hogy közel ugyanannyi összeget várnak a híd felújítására, mint a kormány ünnepségre szánt összege, Tüttő Katalin elmondta:

a Lánchíd nem tűzijáték állvány, s ezt jelezték is a kormányzatnak.

Mint magyarázta, már korábban is értetlenül állt azelőtt, hogy miközben a kormány azt mondja, nincs több mint 6 milliárd forintja a hídra, közben minden idők legdrágább állami ünnepségét tervezte. Hozzátette, örül, hogy a kormány bölcsen döntött, és bíznak abban, hogy az elmaradt rendezvény költségvetését újratárgyalhatják.

A híd teljes egészének felújítási költsége az ajánlatok beérkezését követően derül majd ki pontosan, azt azonban már biztosan tudják, hogy az előző eljárásból érkező ajánlatok alapján ez átlagosan 23 és fél milliárd forint volt. Múlthéten Draskovics Tibor, a BKK. Zrt. igazgatósági elnöke azt nyilatkozta, július 17-én fog megszületni a kormányhatározat a híd ügyében, ez azonban elmaradt, így pénteken a műszaki tartalomról és a részvételi feltételekről értett egyet az igazgatóság. Draskovics a pénteki, Lánchíd felújításáról szóló közbeszerzési eljárás elindításával kapcsolatos sajtótájékoztatón nem vett részt.