Januártól akár egy forintot is kifizethetünk bankkártyával

bankkártya
MTI/Földi Imre

Januártól akár egyetlen forintot is ki lehet majd fizetni bankkártyával, nem lesz szükség készpénzre - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a fideszes Magyar Nemzettel.

A szombati lapszámban megjelent cikkben Tállai András azt mondta, hogy jövőre több százezer gazdasági szereplőnél fizethetnek az ügyfelek elektronikus módszerrel. Így a közértek, az edzőtermek, az autószervizek és az ázsiai éttermek sem utasíthatják vissza a készpénz nélkül érkezőket - hangsúlyozta.

A Magyar Nemzet felidézte: az Országgyűlés nemrég törvényben mondta ki, hogy a jövő év első napjával minden olyan vállalkozásnak lehetővé kell tennie az elektronikus fizetést, amelyik online pénztárgépet működtet.

Az államtitkár közölte, hogy még nagyjából hatvanezer cég nem felel meg a feltételeknek.

Kiemelte, hogy összeghatár nélkül el kell fogadni a banki fizetést, tehát az ügyfeleket akkor is ki kell szolgálni, ha egy fillér készpénz sincsen náluk.

Tállai András azt hangoztatta, hogy jobb alkalom nem is lehetett volna a változtatás bevezetésére. Mivel a koronavírus akár készpénzen is terjedhet, a modern fizetési lehetőségek szorgalmazása hatékony a járvány ellen - mondta, hozzáfűzve, hogy az újítás mögött gazdasági és fogyasztóvédelmi indokok is meghúzódtak.