A Jobbik Horváth Attilát, a párt kisvárdai önkormányzati képviselőjét jelöli országgyűlési képviselőnek a 2026-os választáson. Az ellenzéki erő jelöltje szerdai, kisvárdai sajtótájékoztatóján kiemelte, helyi születésű, így ismeri mind Kisvárdát, mind a hozzá tartozó negyvenhárom települést.
Horváth Attila közölte, immár második ciklusát tölti önkormányzati képviselőként, ahol „a helyi emberek hangja a képviselő-testületben, és megalkuvás nélkül képviseli őket”.
Országgyűlési képviselőként
célja lenne a térség drasztikus lakosságcsökkenésének megállítása,
melynek alapja a Jobbik bérlakásépítési programja lenne, forrása pedig részben az uniós támogatások összege – közölte a jobbikos jelölt.
Horváth azt is ismertette, szükség lenne új, nagy létszámú munkavállalót foglalkoztató élelmiszeripari üzemekre a térségben. Rámutatott, hiányoznak a versenyképes béreket kínáló üzemek. Ehelyett buszokkal hordják a helyieket Nyírbátorba, Nyíregyházára, de még Mátészalkára is dolgozni, akik így tizenét órás műszakok mellett napi három órát utazással töltenek – tette hozzá a Jobbik jelöltje.
„Kisvárdának elege van a tizenöt éve tartó ígérgetésekből, a mérhetetlen, mindent átszövő korrupcióból, valamint a felesleges látványberuházásokra tízmilliárdokat elköltő fideszes urakból”
– hangsúlyozta Horváth Attila, aki szerint
helyben versenyképes béreket biztosító munkahelyekre és jól működő bérlakásprogramra van szükség.
Úgy látja, az elmúlt időszakban több ezer munkahely és több száz bérlakás lehetőségét, emellett több tízmilliárd forintot tüntetett el a fideszes vezetés. Felidézte, Kisvárdán több gyár szűnt meg, mint amennyi oda érkezett, előbbiek közé tartozik a mindössze másfél évig üzemelt kóser csigafeldolgozó üzem is.
Horváth Attila arra is emlékeztetett, az ezredfordulón még 1100 bérlakás volt a városban, ma pedig számuk 150. Helyettük túlárazott látványberuházások épültek, például a három éve elkészült idősek otthona, mely 120 férőhelyes, de üresen tátong, ahogy a 2,2 milliárd forintból épült lórehabilitációs központ is.

„Hiszem, hogy aki tisztességgel dolgozik, nem élhet rosszabbul annál, mint aki csak a rendszeren élősködik”
– zárta szavait a Jobbik kisvárdai képviselőjelöltje.

Adorján Béla, a Jobbik elnöke a sajtótájékoztatón közölte, pártja önálló listát és 106 egyéni jelöltet állít a választásra, amivel cáfolja azokat a híreszteléseket, hogy „valamilyen kombinációban” indulnának jövőre. Az ellenzéki vezető leszögezte, elkötelezett amellett, hogy „Magyarországon soha többé ne lehessen egypárti túlhatalom, egypárti kétharmad, mert (…) láthatjuk, hogy az milyen közéleti káoszt jelent”.
A Jobbik vezetője szerint Kisvárda az Orbán-kormány beruházásai abszurd módon történő végrehajtásának „állatorvosi lova”. Példaként hozta fel a lórehabilitációs központot, az olyan romaintegrációs központot, ahová épp ezt a népcsoportot nem engedik be, a több mint száz férőhelyes idősek otthonát, melynek mindössze kettő (!) lakója van, ugyanis az valójában luxuslakópark, a kóser csigafeldolgozó üzemet – mindezeket sok milliárd forintnyi uniós forrás elherdálásával.
Az ellenzéki pártvezető arra is rámutatott, egy élelmiszerüzem a fő munkaadó a térségben, ahol a foglalkoztatottsági ráta az országban a legalacsonyabbak között van, mégis „elképesztő mennyiségű” filippinó vendégmunkás özönlött be.
