Orbán apjának a cége 1,8 milliárdos nyereséggel zárta 2019-et

A K-Monitor szúrta ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök apjának cége, a Dolomit Kft. ma tette közzé éves beszámolóját.

Aki aggódott volna Orbán Győző sikerességét illetően, az most megnyugodhat, ugyanis a cége 4 milliárdos árbevétel mellett 1,8 milliárd forintnyi profitra tudott szert tenni, ennek teljes adózott összegét természetesen osztalékként ki is vették egyből.

Hozzá kell tennünk, hogy 2018-ban 4,6 milliárdos árbevétele volt a Dolomitnak és 1,9 milliárd távozott a cégből, viszont az előző évi 65 helyett 2019-ben 77-en dolgoztak a cégnél. Azt már megszokhattuk, hogy a kormányfő szívéhez közel álló emberek valahogy mindig belenyúlnak a tuti üzletekbe, sőt a kormány előszeretettel dolgoztat velük, talán ezért is lehet, hogy Orbán másik cége, a Nehéz-kő nevű szállítmányozó cég történetének legnagyobb árbevételét hozta össze, a 2,9 milliárd forintos haszonnal. A Dolomit Kft. lehet, hogy "rosszabbul" teljesített tavaly, de Orbán Győző biztosan nem szomorkodik a másik cégének bevételét nézegetve.