Klónozták magukat a nigériai dílerek a Józsefvárosban

Klónozták magukat a nigériai dílerek a Józsefvárosban

Mindhárom férfit ugyanúgy hívják és ugyanakkor születtek - legalábbis az okmányaik szerint.

A budapesti rendőrök három kábítószerügylet lebonyolításának is szemtanúi voltak, mielőtt elfogtak egy nigériai férfit, aki a VII. kerületben három vásárlónak is drogot adott el 2024. december 16-án - írja a police.hu.

Az ügyletek lebonyolítását követően a fővárosi rendőrök a dílert és a vásárlóit is elfogták, illetve előállították. A vevők ellen kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

A drogárus VIII. kerületi lakásán a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói kutatást tartottak, melynek során elfogták a férfi két – szintén nigériai – társát is, továbbá több mint 4 kilogramm kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, közel 175 gramm fehér port, valamint közel 3 millió 300 ezer forintot és 740 ezer forintnak megfelelő eurót találtak.

A fehér port ún. „nyelős” kapszulákban találták meg a rendőrök, az ilyen csomagolás esetében a drogot a gyomorban szokták átcsempészni.

A rendelkezésre álló adatok szerint a három afrikai férfi Budapest bulinegyedében, a Wesselényi utcában és annak környékén terítette a külföldről származó kábítószert, elfogásukat összehangolt rendőri akciók előzték meg.

Amikor a három nigériai férfi átadta a nyomozóknak a náluk lévő iratokat, a rendőrök megdöbbenve szembesültek azzal, hogy

mindhárom okmány ugyanazokat a személyes adatokat tartalmazza; ugyanúgy hívják őket és ugyanakkor születtek.

Kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki őket, továbbá mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.