Egekbe szöktek a balatoni ingatlanárak, már a horvát tengerpart szintjét is elérték

Egekbe szöktek a balatoni ingatlanárak, már a horvát tengerpart szintjét is elérték

Míg 2016-ban még az volt a trend, hogy a horvát tengerparthoz képest nagyjából féláron lehetett hozzájutni az itthoni nyaralókhoz, addig mára lényegében ugyanannyit kell fizetni egy négyzetméterért, mint az Adrián - írta mai cikkében a G7.

Négy év alatt jócskán megváltozott az ingatlanpiaci helyzet a Balatonon: idén a négyzetméterárak a 300-500 ezer forintos sávban mozognak, szemben a 2018-as adatokkal, amikor az átlagár még csak a 150-300 ezres sávban volt.

A G7 a horvát statisztikai hivatal adatait elemezte, amelyek alapján szerint a Zágrábon kívüli horvát új ingatlanok adásvételének átlagos értéke 2019-ben átszámolva körülbelül 550 ezer forint volt.

A gazdasági portál rámutatott: „ha elfogadjuk, hogy a Zágrábon kívüli adásvételek döntő része a tengerparti sávban történik, és a két említett véglet körülbelül egyformán torzít fel, egy magyar vásárló vagy befektető szemszögéből a balatoni nyaralók jelentős része árban beérte az Adriát. Főleg azt is figyelembe véve, hogy Horvátországban csak új lakóingatlanokat tartalmaz ez az ár, míg a Balatonon nem.”

A balatoni árakkal kapcsolatban Balogh László, az ingatlan.com elemzője kifejtette, az elmúlt két évben a déli parton 35, az északin 50 százalékos áremelkedés volt. A koronavírus-járvány által sújtott, és gazdaságilag bizonytalan időszakban egyértelműen látszik, hogy Budapest mellett a balatoni régió a hazai ingatlanpiac legnagyobb likviditással rendelkező övezete.