Pozsony után Prágában is szurkolók tüntettek a járvány miatt bevezetett intézkedések ellen

Pozsony után Prágában is szurkolók tüntettek a járvány miatt bevezetett intézkedések ellen

Zavargássá fajult vasárnap Prágában a cseh labdarúgó- és jégkorongszurkolók tüntetése, akik a koronavírus-járvány miatti szigorú intézkedések ellen tiltakoztak – tudósít a Magyar Távirati Iroda.

A rendőrség közlése szerint több mint kétezren vettek részt a demonstráción, pedig maximum ötszáz fő részvételét engedélyezték – írja a hazai hírügynökség.

A szervezők körülbelül egy óra után befejezték a belvárosi eseményt, ám ezt követően összecsapások alakultak ki az erőszakos szurkolók és a biztonsági erők között. Előbbiek füstbombákat és petárdákat vetettek be, a rendfenntartók pedig az igazoltatások során botokat és lőfegyvereket foglaltak le, valamint letartóztattak több mint egy tucat embert.

 

A koronavírus-járvány közelmúltbeli gyors terjedése miatt rendkívüli állapotot hirdettek Csehországban, ezért a kormány hétfőn két hétre betiltott minden sporteseményt, kivételt csak a nemzetközi események képeznek – emlékeztet az MTI.

Pozsonyban tegnap este ugyancsak szurkolók hasonló intézkedések miatt tiltakoztak, a rendőrség ott is vízágyút vetett be.

Vízágyúval oszlatták a járványügyi intézkedések elleni tüntetést Pozsonyban

Könnygázzal és vízágyúval oszlatta szét szombaton kora este a szlovák rendőrség azt a néhány száz szélsőséges futballszurkolót, akik a kormány székháza előtt tüntettek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban bevezetett intézkedések ellen és Igor Matovic miniszterelnök lemondását követelték - számol be az MTI.