Az MTVA-székházat vonta "blokád" alá Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs

MTVA, tüntetés, október 23.
A közmédia Kunigunda úti székháza előtt tartott demonstráció résztvevői 2020. október 23-án. A tüntetést Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő szervezte
Mónus Márton / MTI

A koronavírus-járvány miatt a független képviselők szinte az utolsó pillanatban szervezték át autós demonstrációvá a Kunigunda utcai tüntetést. Ettől függetlenül sokan mégis gyalogosan jelentek meg október 23-án. Végül azonban a nagy számban megjelent rendőrök nem engedték meg, hogy az autók a Magyar Televízió elé álljanak, így aztán maradt az eredeti terv, gyalogosan tüntettek a jelenlévők.

Ez a nap a propaganda elleni küzdelemről is szól, hiszen 1956-ban is a rádióhoz mentek a forradalmárok, hogy a minden hullámhosszon áradó hazugság helyett az igazság szóljon a hangszórókból

- olvasható a képviselők közösségi oldalán.

Szél Bernadett a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint 100 milliárd forintból az MTVA kormányszócsőként működik és a Fidesz politikai feladatait látja el.

Amit tesznek, az káros és romboló. Kiiktatják a párbeszédet, szítják a feszültséget. Ahol nincs sajtószabadság, ott nincs demokrácia. Ezért támadja a hatalom ma minden fronton az egyetemek autonómiáját, ezért hallgattatja el a kritikus hangokat, és ahol nincsenek szabad gondolatok, ott lehetnek szabad választások?

- tette fel a kérdést beszédében Szél Bernadett.

Akik most itt vannak, azt üzenik, nem törődnek bele, hogy évente 150 milliárd forintból folytasson állandó kampányt a Fidesz

- jelentette ki Hadházy Ákos. Üzent az ellenzéknek és Márki-Zay Péternek, hogy ne csak a krumpliról beszéljenek, hanem arról is, hogy csak akkor lesz siker, ha az MTVA vezetése is le lesz váltva.

Lehet beszélni krumpliról, de ne nézzük le azokat az embereket, akik olyan élethelyzetben vannak, hogy krumpliért el kell adniuk a szavazataikat! Krumpli lesz 2022-ben is, ezért most másról is kell beszélni!

- mondta Hadházy Ákos, aki szerint akkor lesznek elegen, ha olyan igazgató lesz az MTVA élén, akiben a kormány és az ellenzék meg tud egyezni.

A független képviselők szolidaritásukat fejezték ki az Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai és oktatói felé. A szervezők ezután a Gellért térre mentek, hogy részt vegyenek az SZFE megmozdulásán.

A rendezvényt - csakúgy, mint a tavaszi karantén idején a Clark Ádám téren - Bede Zsolt próbálta megzavarni. A vadhajtások.hu "főideológusa" provokálni akarta Hadházy Ákost, de résztvevők útját állták Bede Zsoltnak.