Brenner Koloman az SZFE körül zajló eseményekről: az Országgyűlés alelnökeként felajánlom személyes közvetítésemet az érintettek között

Brenner Koloman az SZFE körül zajló eseményekről: az Országgyűlés alelnökeként felajánlom személyes közvetítésemet az érintettek között

Brenner Koloman Facebook-bejegyzésében mutatott rá, hogy

Miközben az SZFE körül zajló események egyre nehezebb és méltatlanabb helyzetbe kényszerítik az egyetem polgárságát és a fenntartó legújabb döntése kapcsán – melynek értelmében a mai naptól február 1-ig felfüggesztené az oktatást – arról szól a vita, hogy ehhez az alapítványnak nincs joga, alig esik szó arról, hogy az egyetemi polgárságnak mihez VAN joga

 

– fogalmazott a politikus.

Felidézte, ahogyan azt már a szeptember 16-án tartott sajtótájékoztatóján is kifejtette, van megoldás ezen áldatlan állapotokra, ugyanis mind a régi, fenntartóváltás előtti tanterv szerint dolgozni kívánó oktatóknak és hallgatóknak, mind az új vezetés saját elképzeléseit követőknek joga van az egyetemen belül külön kart alapítani. Az Országgyűlés alelnöke úgy véli, ez a megoldás biztosítaná az oktatás zavartalan működését és az általa tett javaslatban szereplő 3 éves átmeneti időszak alatt letisztulhatna a két kar viszonya is.

Ahogy a korábbiakban, úgy most is várja a felek érdemi válaszát javaslatára, melyet annak érdekében tesz, hogy a magyar színház- és filmművészet jövője, kiváló művészeink képzése és ezáltal a magyar kultúra jövője ne kerüljön veszélybe.

Nekem, mint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése jelentéstevőjének az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia témájában ez a legfontosabb. Az Országgyűlés alelnökeként felajánlom személyes közvetítésemet az érintettek között, mert meggyőződésem, hogy csak a tárgyalásos megoldás vezethet valódi eredményre

 

– zárta posztját.