Újratervezik az országot: tombol a járvány, de a Fidesz csúcsra járatja a törvénygyárát

Újratervezik az országot: tombol a járvány, de a Fidesz csúcsra járatja a törvénygyárát

Harmincnyolc javaslat egy nap alatt.

Miközben mindenki próbálja értelmezni a kormányrendeleteit, vagy épp azt próbálja kitalálni, hogy az ország részleges leállítása mennyi ben fogja érinteni a megélhetését, a Fidesz egyáltalán nem lazsált, és a rendeleti kormányzás megszavaztatása után beizzította a törvénygyárát. Egy világjárvány kellős közepén talán meglepő lehet, hogy egy ország törvényalkotói, politikai döntéshozói, vagy épp a demokratikus működést felügyelő ellenzéki képviselők, parlamenti bizottságok nem a járvány elleni küzdelemmel vannak elfoglalva, hanem egyéb témákkal, de mi jól tudjuk - NER ennél sokkal több. 

November 10-én, 23:59-ig 38 darab (törvény)javaslatot nyújtottak be miniszterek, kormánypárti képviselők. Kezdve az Alaptörvény-módosítástól, új állami középiskola, egyetemek alapításán át, energetikai törvényeken keresztül a választási törvények átírásáig: 

  1. Egyes törvényeknek az egyenlő bánásmód követelménye hatékonyabb érvényesítését biztosító módosításáról (T/13631). Az Igazságügyi bizottság elnöke, a KDNP-s Vejkey Imre javaslata értelmében az Egyenlő Bánásmód Hatóságot integrálják az alapvető jogok biztosa alá (erről ITT írtunk).
  2. A Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a kölcsönös vízumképviseletről szóló Megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről (T/13638). A külügyminisztérium javaslata, célja a megváltozott uniós szabályozásnak való megfelelés. 
  3. A Magyarország Kormánya és a Kirgiz Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről (T/13639). A kereskedelmi egyezményről szóló törvényjavaslat szintén a külügyi tárcától érkezett. Hogy milyen pénzek mozognak a két ország között, arról ITT írtunk.
  4. Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti társulást létrehozó Euromediterrán Megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihirdetéséről (T/13640). Egy újabb kereskedelmi egyezmény, szintén a KKM részéről.
  5. A Magyarország Kormánya és a Szaúd-Arábiai Királyság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről (T/13641). Az innovációs és technológiáért felelős miniszter, Palkovics László neve alatt futó törvényjavaslat arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarország és Szaúd-Arábia között jelenleg sem menetrend szerinti, sem charter járat üzemelés nincs - és ez ellen tennének.
  6. A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról (H/13642). Ez egy határozati javaslat a technológiai minisztériumtól, ebben felülvizsgálnák az atomenergiával kapcsolatos nemzeti politikát - az elmúlt 5 év tapasztalatai alapján.
  7. Egyes gyermekvédelmi és szociális tárgyú törvények módosításáról (T/13644). A humántárcánál is úgy érezték, a következő napok tökéletesek lesznek arról egyeztetni, hogy már ne csak a felsőfokú tanulmányokat folytató, utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttek esetében legyen lehetőség 30 éves korukig az utógondozói ellátás meghosszabbítására, hanem a középfokú tanulmányokat folytató, illetve szakképző intézményben tanuló fiatal felnőttek esetében is.
  8. A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1979. évi 19. törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezéséről (T/13645). Az ITM módosítója egy frissebb nemzetközi megállapodásra hivatkozva.
  9. A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról (T/13646). Ez is Palkovicsékhoz tartozik, és többek között az állam elővásárlási jogának biztosítását erősítenék, "a hazai építőipari alapanyag kutatásának és kitermelésének támogatása érdekében".
  10. Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása (T/13647). Varga Judit igazságügyminiszter úgy érezte, eljött az idő, hogy gránitba foglalják, mi a nő, mi a férfi, és mi a közpénz. 
  11. Az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról (T/13648). Az Igazságügyi Minisztériuma  közjegyzők működését is átszabná ezzel a salátatörvénnyel, de foglalkozik az áldozatsegítéssel, az önkormányzatokkal, bíróságokkal, a Kúriával, illetve a kilencedik Alaptörvény-módosítással, valamint az örökbefogadással is.
  12. A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról (T/13650). Ez a törvény legalább első olvasásra is érthető - köszönjük, Agrárminisztérium.
  13. Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő kilépésére tekintettel az Egyesült Királyság állampolgárai valamint családtagjaik tartózkodási jogáról (T/13652). "Az egyesült királysági állampolgár, valamint egyesült királysági állampolgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja szabad mozgás és tartózkodás joga a nyilvántartásban 2021. december 31. napjával megszüntetésre kerül" - szerepel többek között a KKM törvényjavaslatában. 
  14. A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról (T/13653). Némileg kakukktojás, mert ezt egy fideszes képviselő, Kósa Lajos nyújtotta be, ugyanakkor más szempontból is unikum: a pandémia, a kocsmák lezárása alatt döntött úgy a honatya, hogy a kisüzemi sörfőzdék érdekében törvényt nyújt be. 
  15. A 2022. és 2023. év Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánításáról (H/13655). Ez is kormánypárti képviselők (Simicskó István - KDNP, Kocsi Máté, L. Simon László, Lezsák Sándor - Fidesz) határozati javaslata - érthető céllal.
  16. A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról (T/13657). Benkő Tibor honvédelmi miniszter javaslata a Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről.
  17. A rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról (T/13658). Gulyás Gergely kancelláriaminiszter sem maradhatott ki a sorból, ő ezt találta ki. 
  18. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról (T/13659). Az agrárminisztérium is most kezd bele az úgynevezett "kútamnesztiába".
  19. A Közép-európai Oktatási Alapítványról és a Közép-európai Oktatási Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról (T/13660). Talán meglepő, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium nyújtja be a javaslatot, de ha beleolvasunk, akkor egy új, állami pénzből felépített elitgimnázium képe sejlik fel. Talán ennél is aggályosabb, hogy az erre szánt közpénzt kiszervezik majd a Közép-európai Oktatási Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) közérdekű vagyonkezelő alapítványba.
  20. A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról (T/13661). Szintén Szijjártó Péterék írták, és az eddigi jogalkalmazás során felmerült gyakorlati tapasztalatok alapján szükséges módosítási igényeket elégíti ki.
  21. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény foglalkoztatás bővítését célzó, a Gazdaságvédelmi Akciótervvel összhangban megvalósuló módosításáról (T/13662). "A Javaslatban foglalt módosítások megerősítik a Kormány azon szándékát, hogy az egészségkárosodással élő emberek rehabilitációra és társadalmi integrációra irányuló törekvéseit támogatni szükséges" - állítja Kásler Miklós. Nemsokára kiderül.
  22. Egyes törvényeknek a mozgóképipar versenyképességének növelésével összefüggő módosításáról (T/13663). Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke változtatna a mozgógépipari szabályokon, és persze a támogatásokon is.
  23. Az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról szóló 2000. évi XIII. törvény módosításáról (T/13664). Kié legyenek a végrehajtások során lefoglalt vagyontárgyak? Nagyjából ezzel foglalkozik Gulyás Gergely másik törvényjavaslata. 
  24. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvénynek a csecsemőgondozási díj emelésével összefüggő módosításáról (T/13665). Novák Katalin családvédelmi miniszter a CSED mértékén változtatna.
  25. A pilóta nélküli légijárművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról (T/13666). A drónokkal kapcsolatos ITM-javaslatról ITT írtunk.
  26. Egyes energiahatékonysági tárgyú törvények módosításáról (T/13667). A jogharmonizáció lebegett Palkovicsék szeme előtt, amikor úgy gondolták, benyújtják a Parlament elé az integrált nemzeti energia- és klímatervet, az épületek energiahatékonyságát is érintő törvényjavaslatot.
  27. Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím viselésével összefüggésben, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat sikeres megrendezéséhez és megszervezéséhez kapcsolódó rendelkezésekről (T/13668). Gulyás Gergely Veszprémről.
  28. A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról (T/13669). Tessék, egy 125 oldalas salátatörvény, a közlekedéstől a szerencsejátékokon át a munkanélkülieken keresztül elég sok mindennel foglalkozik a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
  29. Az anyakönyvi eljárások egyszerűsítéséről és elektronizálásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról (T/13670). Gulyás Gergely arra is gondolt, hogy szélesíteni kell az elektronikus formában történő kezdeményezésének jogszabályi kereteit. 
  30. Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszer működéséhez szükséges egyes törvények módosításáról (T/13671). Gulyás Gergely szerint szükségessé vált a kereskedelmi és egyéb szolgáltatási tevékenységet végzők hatósági nyilvántartásban szereplő adatainak felülvizsgálata és az ágazati jogszabályok módosítása a rendszer megfelelő működése érdekében.
  31. Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról (T/13672). Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter salátatörvénye többek között a Dubaji Világkiállítás magyar megjelenésével és a hazai MotoGP pályával is foglalkozik. 
  32. Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról (T/13673). Egy törvénymódosító-javaslat a Nemzeti Ménesbirtokról, az MNF Magyar Filharmonikus Zenekarról és a koncessziós jogokról és a koncessziós jogokról - szintén Manger Andreától. 
  33. Az ügyfelek számára adminisztratív terheket tartalmazó egyes törvények módosításáról (T/13674). Megint Gulyás Gergely fog számos törvényt megváltoztatni. 
  34. A Pannon Egyetemért Alapítványról, a Pannon Egyetemért Alapítvány és a Pannon Egyetem részére történő vagyonjuttatásról (T/13675). A korábban már ismertetett középiskola mellé itt van egy Egyetem is. Palkovics László javaslata a Pannon Egyetemért Alapítvány  közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában történő létrehozására vonatkozik.
  35. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem működéséhez szükséges feltételek és forrás biztosításáról (T/13676). Palkovics László újabb javaslata a felsőoktatás átalakítására - biztos, hogy jó lesz erről is vitázni a világjárvány alatt. 
  36. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ egyes feladatainak agrár-felsőoktatás részére történő átadásáról, valamint egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról (T/13677). Szintén az ITM foglalkozik majd a nemzeti vagyon áthelyezésével. 
  37. A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról (T/13678). A technológiai minisztérium  módosításának célja jogharmonizációs kötelezettség teljesítése.
  38. Egyes választási tárgyú törvények módosításáról (T/13679). És ezzel el is jutottunk a választási törvény átírásához. 

Kemény telünk lesz, ahogy azt Orbán Viktor is mondta.