Luxusszálloda, élménybirtok Szabadkígyóson? Még nem tudni, de az eddig felújított, majd kisajátított magyar kastélyok példái nem sok jót ígérnek

Luxusszálloda, élménybirtok Szabadkígyóson? Még nem tudni, de az eddig felújított, majd kisajátított magyar kastélyok példái nem sok jót ígérnek

Stummer János jobbikos országgyűlési képviselő, a Parlament Nemzetbiztonsági bizottságának elnöke keddi, parlamenti felszólalásában elmondta, Szabadkígyós fideszes polgármestere, Balogh József néhány nappal ezelőtt privát levélben fordult Békés megye 4. fideszes országgyűlési képviselőjéhez, hogy a Fidesz, illetve a kormány gondolja újra, mit szeretne kezdeni a szabadkígyósi Wenckheim-kastéllyal.

A jobbikos képviselő a turai Schossberger-kastély honlapjáról ismertette az alábbiakat:

A csodálatos kastélykert mindenki számára látogatható, előzetes bejelentkezés alapján (...). A látogatói jegy 2500 forint, mely a helyszínen fizetendő és magába foglal egy csésze kávét vagy teát, melyet a séta után szolgálunk fel. 

Mindezek után kifejtette, a turai kastélyt közpénzből újítottak fel, majd

valahogyan a miniszterelnök családjának érdekeltségébe került.

A képviselő hangsúlyozta, nem is a kastélyba mehetnek be a polgárok, hanem a kertbe, legfeljebb a pálmaházba, az épületbe pedig az a felső tízezer, aki hajlandó és képes kifizetni a legolcsóbb superior szobáért 110 ezer forintot egy éjszakára. A kastélyt egyébként mintegy 4,5 milliárd forintból 2015-ben kezdték el felújítani, s tavaly nyitották meg.

Pontosabban zárták be a helyiek orra előtt. Történt ugyanis, hogy 2020 július közepén, egy verőfényes nyári napon a turai kastély üzemeltetői megengedték a turai polgároknak, hogy a lakcímkártyájuk bemutatásának ellenében azon az egy napon ingyenesen megnézhessék, milyen állapotba került az épület, miután a teljes enyészettől megmentették

 

– ismertette Stummer.

Hozzátette, az ottaniak akkor elbúcsúztak a kastélytól, s

ettől a sorstól félnek most a szabadkígyósi polgárok is.

 

Elmondta, az első jelek már látszanak: 2 méteres drótkerítéssel vették körbe a kastélyparkot, a régi, oldalsó bejáratokat lehegesztették.

Ami most történik a szabadkígyósi kastély ügyében, meglehetősen gyanús

 

– vélekedik Stummer.

De miért is? A politikus kifejtette, október 11-én, amikor sokan Borsod megyére figyeltek, addig az ország másik végében egy fekete dzsip állt meg Szabadkígyóson a kastély parkjában, s azon a vasárnapi napon két férfi pattant ki belőle: Orbán Viktor miniszterelnök és minden bizonnyal Lázár János.

Stummer úgy véli, e napon ők ketten valószínűleg eldöntötték, mi legyen a kastély és parkjának sorsa a következő esztendőkben.

Bizonyára döntöttek, hogy amikor a helyzet úgy hozza, a legjobb pillanatban be fogják hozni a magyar Országgyűlésbe ezt a törvényt fű alatt, ahogy szokták

– fogalmazott.

Stummer szerint a felhatalmazási törvénnyel megadták maguknak azt a kommunikációs politikai lehetőséget, hogy ilyen óriási ütemben és mennyiségben kerülhessenek a Ház elé törvényjavaslatok, csakúgy, ahogyan a szabadkígyósi

Néhányan úgy döntöttünk, aláírásgyűjtésbe kezdünk annak érdekében, hogy a kormány változtasson az álláspontján. Vonja vissza ezt az előterjesztést, és kezdjen el egyeztetni a szabadkígyósi polgárokkal!

 

– mondta végezetül a politikus hozzátéve, az elmúlt 2-3 napban több száz szabadkígyósi és környéken élő polgár írta alá a gyűjtőíveket is e kéréssel kapcsolatban.