Díszpolgárrá választották a horvátországi Eszéken Mészáros Lőrincet

Díszpolgárrá választották a horvátországi Eszéken Mészáros Lőrincet

A szlavóniai Eszék díszpolgárává avatták Mészáros Lőrincet a sport és a Dráva-parti település fejlődésében nyújtott egyedülálló hozzájárulásáért - írja a Nemzeti Sport a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatóságára hivatkozva.

Korábban írtunk róla, hogy a Mészáros Lőrinc által vezetett NK Osijek (Eszék) csapata 2016 óta évente 1 milliárd forintnyi állami dotációt zsebelhetett be. 

A Mészáros Csoport közleménye szerint Mészáros Lőrinc Eszéken személyesen, tulajdonosként vállalt szerepet, amikor 2016 elején többségi tulajdonos lett az NK Osijeknél. A fejlesztések és építkezések során mindvégig tiszteletben tartotta a régió legnépszerűbb futballklubjának szurkolóit, hagyományait és érdekeit. A fejlesztéseknek köszönhetően visszatértek az eredmények és a szurkolók, ismét nemzetközi mérkőzések sorát játszották Eszéken, sikeres játékospolitika révén pedig nagy haszonnal értékesített tehetséges futballistákat a klub, miközben egyre erősödött, és immár a nagy rivális zágrábi Dinamo legyőzése sem volt lehetetlen.

Pénteken számoltunk be arról is, hogy a korábbi olimpiai bajnok, Steinmetz Ádám írásbeli kérdéssel fordult az illetékes minisztériumhoz, hogy arról érdeklődjön, idén is számíthat-e állami támogatásra a horvát futballklub, azonban Rétvári Bence államtitkár kikerülte a válaszadást.

Nem adott választ Rétvári, hogy miért támogatnak közpénzből horvát futballistákat

Több alkalommal is írtunk Mészáros Lőrinc horvát csapatáról az NK Osijekről (Eszékről), ahol 2016 óta évente 1 milliárd forintnyi állami dotációt zsebelhettek be. Steintmetz Ádám nemrégiben írásbeli kérdéssel fordult az Emmi-hez, hogy arról érdeklődjön mégis milyen alapon számít nemzetstratégiai érdeknek egy horvát utánpótlás akadémia támogatása.

Bár mondhatnánk, hogy Eszéken a határon túli magyarság érdekében hoztak létre labdarúgó akadémiát, de az adatok és tényeket ismerve, erről nemigen beszélhetünk. Vessük sorba:

  • Eszéken a 2011-es népszámláláskor, a 108 ezer fős településen, csupán 979 személy vallotta magát magyarnak, ami kevesebb mint a város 1 százaléka.
  • A régióban, tehét Észak-Baranyában is csupán alig több mint 8200-an vallották magukat magyarnak. 
  • A klub utánpótlásaiban összesen 4 olyan játékost találni, akinek magyar hangzású neve van.
  • 2018-ban a magyar válogatott akkori utánpótlás szakigazgatója is horvát csapatként hivatkozott a klub akadémiájára.
  • A klub első csapatában egyetlen magyar játékos, Kleinheisler László található, aki a Videoton nevelése.

Mészáros Lőrinc egyébként úgy kommentálta az elismerést, hogy óriási megtiszteltetés számára a díszpolgári kinevezés.

Az NK Osijek stadionja nemsokára Horvátország legjobb stadionja lesz és mindent megteszünk azért, hogy bajnokok legyünk, valamint Európában is sikereket érjünk el” (...) Ígérem Önöknek, hogy a továbbiakban is az eddigiekhez hasonló komolysággal, céltudatossággal és őszinteséggel fogunk helytállni minden Eszéket, Szlavóniát és egész Horvátországot érintő projektben, amelyben részt veszünk” 

– zárta szavait Mészáros Lőrinc.