Ereszről, kurvákról, drogokról szólt az első parlamenti nap a Szájer-botrány után

Ereszről, kurvákról, drogokról szólt az első parlamenti nap a Szájer-botrány után

Hétfőn az Orbán-kormánynak, illetve a Fidesz-KDNP-nek először kellett szembenéznie Szájer József brüsszeli botrányának belpolitikai hozadékával. Az ellenzéki képviselők éltek is a magaslabdával a napirend előtti felszólalásaikban, és ami feltűnő volt, a kormányzat részéről - egyelőre legalábbis - nincs válasz az ereszcsatorna emlegetésére, maximum annyi, hogy Szájer József bocsánatot kért.

Szabó Tímea (Párbeszéd) szerint lehullott a lepel, Orbán Viktor nem kormányoz, és kicsit sem érdekli, mi történik az emberekkel. Szerinte

"a magából kifordult, eltévelyedett miniszterelnök szabadságharcot vív a saját nemzete ellen",

mivel lemond az uniós támogatásról. Felidézte, az EU-val szembeni vita nem a genderről, nem a migrációról szól, hanem arról, hogy lophatnak-e az EU-s forrásokból. Történelmi bűnnek nevezte a vétót, és a politikus vélekedés szerint minden négytagú családra súlyos terhet ró a devizahitel. "Ön, miniszterelnök úr egy hazaáruló" - emlékeztett Orbán Viktor devizahitellel kapcsolatos korábbi kijelentésére a Parlamentet.

Drogos szexpartikon henteregnek, és meztelenül csúszkálnak az ereszcsatornán

- folytatta, majd az Alaptörvényt megíró Szájer Józseffel kapcsolatban megjegyezte,  maga sem tudott ennek a papírnak (Alaptörvény - a szerk) megfelelni, miközben megfosztott embereket a legelemibb dologtól, hogy szeressenek.

A keresztény-konzervativizmus ereszcsatornáján fogják végezni - zárta Szabó Tímea.

Dömötör Csaba propaganda-államtitkár ugyanakkor a migrációval vágott vissza, mint mondta, az EU szerint több tízmillió embert kellene beengedni, és választójogot is kellene nekik adni. Sőt, még azt a több éves hazugságot is bevetette, hogy az ellenzék a laktanyákat is átengedte volna a bevándorlóknak. Ugyanakkor az államtitkár szerint, "ha nincsen megállapodás, akkor is mehet az uniós források költése".

Dömötör végül arra jutott, hogy semmilyen alapja sincs Szabó Tímeáéknak erkölcsi ügyekben számon kérni a kormányoldalt.

Csárdi Antal (LMP) úgy látta, hogy a Szájer-ügyön kívül a törvényalkotási gyakorlat is a hitelteleníti a kormányzatot.

Nem nyújtották még be a 2021. évi költségvetés módosítását.

Amit elfogadtunk, "abban nincs egyetlen igaz mondat sem", mindent felülírt a járvány

- tette hozzá. Nem ismertek az orvosi bérek emelésének, illetve a lakásáfa-csökkentés forrása - fogalmazott. "Magyarország kormánya tanácstalanul, vállat vonogatva néz az emberekre, és nem csinál semmit" - állapította meg.

Tállai András államtitkár szerint azért dolgozták ki a különleges jogrendet, hogy akár félóra, egyóra alatt lehessen dönteni, így lesz ez majd a költségvetési forrásokkal is.

Varga Zoltán (DK) szerint a Fideszben alaposan benézték nemcsak az Alaptörvényt, de a Bibliát is. Arról is beszélt, hogy látszólag elítélik a drogokat, de közben mókásan lóg Szájer József az ereszcsatornán. "Vagy kérdezzük az egyre többször széteső Deutsch Tamást?" - tette hozzá.

Ha a Fidesznek a család a legfontosabb, akkor hogy szoktak orgiázni és kurvázni, mikor nincsenek otthon? - tette fel a kérdést.

A gyerek az első, elhiszem, de akkor Kaletát miért mentegették?  - kérdezte,

"vagy maguk így szeretik a gyerekeket?"

- tette fel a kérdést a DK-s politikus.

Drogokra, kurvákra, luxusjachtokra, költik az EU-s forrásokat - majd ereszt felmutatva egy ereszcsatornát, arra szólította fel a kormánytagokat, ha ők is elborzadnak ettől az országtól,

"végezzék el a tornagyakorlatokat!"

Dömötör Csaba szerint nem lehet úgy beszélni a Parlamentben, mint egy kocsmában.

Tóth Bertalan (MSZP) azt kérdezte, mikor fognak bocsánatot kérni, mert se Deutsch, se Demeter, sem pedig Szájer miatt nem kértek bocsánatot, miközben utóbbi droggal teli hátizsákkal lógott az ereszen. Majd arról beszélt, hogy az EU-s költségvetéssel csak az a baja a Fidesznek, hogy nem lophat a pénzből.

Rétvári Bence államtitkár szerint ha elfogadná a kormány az utólagos EU-s feltételeket, az olyan lenne, mint ha beengednék a farkast a kisbárányokhoz.

Szájer képviselő tudott bocsánatot kérni, a baloldalon erre nem volt példa - zárta rövidre a Szájer-dolgot.

"Bulizgatunk-bulizgatunk, lehet a hétvégén is volt valami, ezért vannak ilyen kevesen"

- kezdte felszólalását Szilágyi György.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/hTLvNegc8Ig.jpg?itok=iN-Alt5B","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=hTLvNegc8Ig&feature=youtu.be&ab_channel=JobbikMagyarorsz%C3%A1g%C3%A9rtMozgalom","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

Szerinte a keresztény-konzervatívizmusba nem fér bele, hogy szétrabolják az országot, a Borkai-ügy, amikor az akkori fideszes polgármester luxusjachton, vélhetően kábítószerrel, prostikkal bulizott, a felesége meg otthon várta, Kaleta ügyének eltitkolása, vagy annak a volt fideszes alpolgármesternek az ügye sem, aki a lányát zaklatta. De nem férhet bele Szájer sem, aki szinte meztelenül, zsákjában droggal, egy gangbang partiról menekült a brüsszeli hatóság elől, hogy tetteit évtizedekig rejtegessék, felidézve "az eltussolt bécsi affért" is.

De ez belefér a Fidesznek, mert a jelenlegi egy álnemzeti, álkeresztény kormányzás, mert nincs két Fidesz, csak a hatalom és a pénz mozgatja a cselekedeteiket - idézte fel Szilágyi György.

Az egész kormányzást egy nagy bulinak tekintik, ami némi droggal van kikövezve

- mondta.

A jobbikos hangsúlyozta, a Fidesznek köszönhetően rajtunk nevet a világ, mert Szájer kapcsán nem azt mondják, hogy a fideszes, hanem hogy magyar. Orbán Viktor ma már csak a saját démonaival harcol - tette hozzá.

Szilágyi György a lehetséges választ is elmondta: Soros, Soros, Soros, Korózs, moslékkoalíció, Soros, stb.

Az egész országot cserben hagyták, leégették Magyarországot, nem méltóak arra, hogy ezt az országot képviseljék - hangsúlyozta.

Orbán Balázs államtitkár szerint, ha valaki nem elfogadható dolgot tesz a kormányoldalon, megvannak a következményei. Majd tényleg felhozta a bevándorlást, amikor arról érdeklődött, hogy az Alaptörvény erre irányuló rendelkezéseit miért nem támogatta a kormány.