Sittlerakó lesz a Balaton-felvidékből

Ez a Balaton északi partján a legkisebb település. A béke és nyugalom szigete. Egy ékszerdoboz és nagyon nem akarnánk, hogy itt 40 évig hordják a szemetet

- mondta az Alfahír érdeklődésére Kuti Erzsébet, Balatonrendes önkormányzati képviselője.

A balatontipp.hu írása szerint a Veszprém Megyei Kormányhivatal tavaly októberben úgy határozott, hogy a Mészkő-Polgár Kft. 40 éven át hordhatja az építési hulladékot a Balaton felvidék központjában lévő Rendesi-hegy gyomrába. Itt erdők, szőlők ölelésében, a tótól alig másfél kilométerre a hegy tetejébe mélyedő vöröshomokkő bánya van, ami a határozat alapján a jövőben sittlerakóként is működik. Ez a teherautók állandó mozgása miatt nagy zajjal és porral jár megzavarva az ott élők, illetve a nyaralók, pihenni vágyók nyugalmát. A Veszprém Megyei Kormányhivatal határozata egyébként a hulladék lerakását hivatalosan hasznosításként értelmezi. Kuti Erzsébet ezen felül úgy véli, a határozat jogilag is kifogásolható.

Én nem vagyok jogász, de szerintem itt eljárási hiba is történt, mivel a jogelődhöz, Kővágóörsre küldték a levelet, viszont az új közös önkormányzattól kérték a teljesítést. Úgy gondolom feltűnhetett volna a kormányhivatalnak, hogy nem jelezetek vissza a jegyzőségtől, hogy miként történt a kifüggesztés, holott a 8-as pontban ezt egyértelműen előírja a kormányhivatal

- közölte Kuti Erzsébet hozzátéve, hogy a '60-as, '70-es években épült házak, illetve más épületek bontása során, sok esetben még veszélyes hulladéknak minősülő törmeléket is a közelben rakhatják le. 

Az önkormányzat most Lenner István, Balatonrendes polgármesterének a döntésére is vár, miután a testületi tagok többsége is ellenezte a Veszprém Megyei Kormányhivatal határozatát.

Mészkő-Polgár Kft. amúgy igen jól járt a megbízással. A határozat alapján a Mészkő-Polgár Kft. jogosulttá vált a mintegy 3,5 hektáros területen többek mellett meddő, hulladék homok és agyag, kőtörmelék, hulladékkavics, üveg alapú szálas anyagok hulladékai, üveghulladék, hulladék beton, betonkészítési iszap, tégla, cserép, kerámia és azok keverékének, kotrási meddőnek a lerakására naponta maximum 120 tonna mennyiségben. A sittlerakás tehát azért tarhat 40 éven át, mert a határozat szerint nem csak a most üres gödröt lehet feltölteni, hanem a jövőben kibányászott kő helyére is folyamatosan lehet majd a sittet hordani. A ceginformacio.hu adatai szerint a 2011-ben alapított Mészkő-Polgár Kft. mindössze 12 alkalmazottból, egy cégvezetőből és két tulajdonosból áll, mégis csak 2019-ben, több mint 927 millió forint nettó árbevételt könyvelhettek el.

Az ügy kapcsán a Jobbik, határozati javaslatot tervez benyújtani.

A tervezett módosító lényege, hogy megakadályozza ennek a „sitthegynek”a létrejöttét! Bízunk abban, hogy a most alakulóban lévő új hulladék-gazdálkodási törvénytervezethez olyan módosító indítványt tudunk készíteni, ami ellehetetleníti és megakadályozza egy nemzeti parkunk szívében lévő bányagödör építési törmelékkel és szeméttel történő ökológiai horror kategóriába is beillő feltöltését

- közölte Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője.