Mike Pompeo távozó amerikai külügyminiszter népirtásnak nevezte azt, amit Kína az ujgurokkal csinál

Mike Pompeo távozó amerikai külügyminiszter népirtásnak nevezte azt, amit Kína az ujgurokkal csinál

Népirtásnak, emberiesség elleni bűncselekményeknek minősül a kínai hatóságok fellépése a muszlim vallású ujgur kisebbség ellen - szögezte le Mike Pompeo távozó amerikai külügyminiszter kedden.

"A rendelkezésemre álló tények alapos tanulmányozása nyomán megállapítottam: a Kínai Népköztársaság a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt népirtást követ el Hszincsiang tartományban a többségében muzulmán ujgurok, illetve más etnikai és vallási kisebbségek ellen"

- írta közleményében Pompeo.

"Úgy látom, hogy a népirtás jelenleg is folyik. Aminek szemtanúi vagyunk, az a kínai pártállam szisztematikus kísérlete az ujgurok megsemmisítésére" - tette hozzá.

Az amerikai diplomácia vezetője kitért a kényszermunkáról és sterilizációról, a vallási szabadság korlátozásáról, illetve a több mint egymillió civil fogva tartásáról szóló vádakra.

A nyilatkozat tovább fokozhatja az amúgy is komoly feszültséget az Egyesült Államok és Kína között.

Szakértők szerint Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen legalább egymillió ujgurt, kazahot, huit és egyéb kisebbségekhez tartozókat zártak politikai átnevelőtáborokba olyan, látszólag önkényes indokokkal, mint az imádkozás vagy a külföldre utazás. Kína rendszeresen visszautasítja, hogy ilyen jellegű jogsértések történtek Hszincsiangban.