Otthagyja "Orbán pletykalapját" – felmondott Kovács Vince, a Bors főszerkesztője

bors
A Bors címlapja 2020. november 13-án
Alfahír

A Media1 értesülései szerint a 2017-ben, Andy Vajna kormánybiztos tulajdonossá válását követően kinevezett, a lapot szakmai alapon kiegyensúlyozni próbáló Kovács Vince megcsömörlött attól, ami a Borsot tulajdonló Fidesz-közeli Mediaworks kiadónál folyik. A portál úgy tudja, Kovács az általa alapított Blikkhez tér vissza főszerkesztő-helyettesként, de nem ő lesz az egyetlen távozó.

Takács Gabriella, a lap a sztárokkal foglalkozó főszerkesztő-helyettese például a Central Médiacsoporthoz tartozó Story és Best magazin című bulvárhetilapok főszerkesztője lesz hamarosan. A portál informátorai pedig úgy gondolják, várhatóan Kovács Vince is átvisz magával néhány munkatársat a Blikkhez.

A Media1 szerint a Bors főszerkesztője készült már egy ideje a távozásra, ugyanis megelégelte a kormányközeli médiavállalatnál zajló folyamatokat, illetve a lap működésébe történő beavatkozásokat. A főszerkesztő elhatározása szerdán vált hivatalossá, amikor is beadta felmondását a Bors tulajdonosánál, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó Mediaworks Hungary-nál.

A portál azt írja, a főszerkesztő Vajna alatt viszonylag szabadon dolgozhatott, s igyekezett középen tartani a lapot, miután azonban az a KESMA-hoz került, egyre erőteljesebben a Fidesz „kiszolgáló médiumává” formálódott, tartalmába pedig egyre többször kezdett bekerülni nyílt Fidesz-propaganda.