Valóságshow, Amerika, asszonyság és EP-indítványok – nőként nőkről 2021 hajnalán

Valóságshow, Amerika, asszonyság és EP-indítványok – nőként nőkről 2021 hajnalán

Miközben itthon a Való Világ (VV) 10. szériája fut, a miniszterelnök asszonyságnak nevezte Karikó Katalint és egy kormányhirdetésekből élő újság hasábjain a megvert feleségeket egyesek bömbölő nőszemélyekként mutatták be, addig tőlünk messzebbre is zajlik az élet. Joe Biden elnöki beiktatásán például Amanda Gorman mondott verset, hozzánk pedig egy kicsivel közelebb az Európai Parlament (EP) három, nemek közötti egyenlőségről szóló indítvánnyal hívta fel a figyelmet arra: a nők elleni erőszak és a nemi egyenlőtlenségek leküzdése ellen még mindig jócskán van mit tennünk. Mérő Vera íróval, médiakutatóval, a „Nem tehetsz róla, tehetsz ellene”- kampány elindítójával beszélgettünk mindezekről. Interjú.

A bántalmazó párkapcsolatok kapcsán az RTL Klub meghívta önt is egy beszélgetés vendégeként. Miért fontos, hogy ez teret kaphatott?

A beszélgetés jelentősége abban állt, hogy kereskedelmi televízió eddig ezzel a témával nemigen foglalkozott, főleg nem ilyen igénnyel. Az elhangzott információkkal sajnos biztos, hogy sokan először találkoztak a nézők közül, ez is jelentős fegyvertény a csatornának. Mondhatni médiatörténeti fegyvertény. Tehát ez mindenképpen nagyon fontos tett volt, azonban aki nem látta például a Tóth Olgával – a volt MTA tudományos főmunkatársa – és velem készült beszélgetést, csak a napi összefoglalókat, könnyen hiheti akár továbbra is azt, hogy például az ő bántalmazotti helyzete csupán az élet velejárója, hiszen még a tévében is így beszélnek a férfiak a nőkkel.

A műsorvezetők persze olykor megjegyzik, hogy ezt azért nem kéne, (hogy azután Gáspár Győző maga járjon elöl negatív példával a késő esti sávban), de félek, ez kevés. Tettünk egy lépést, sőt, egy nagy és fontos lépést, ennek lehet és kell is örülni, de egy fecske az egy fecske, itt pedig annyi kéne belőlük, hogy elsötétüljön az ég. Nem csak az RTL-en. Minden kereskedelmi és közszolgálati csatornán.

Mennyiben másabb a VV10, mint az eddigiek?

Nem követtem olyan alaposan egyik évadot sem, hogy erre én adjam a legmegalapozottabb választ, de korábban is bőven akadtak elfogadhatatlan, az emberi méltóságot durván sértő esetek és adások, bár az ilyen intenzitású, napi szintű, több szálon futó bántalmazás mostanáig talán nem volt jellemző. Akadt eddig is nem konszenzuális (beleegyezésen alapuló) szex, emberi méltóságot sértő tartalom, szóval felmerül az is, hogy

nem csak az erőszak durvult el, hanem mostanra lett erre kellően érzékeny a közönség.

Mostanra hallott mindenféle forrásból eleget arról, hogy ez mégsem oké. Ahogy mostanra azt is egyre kevesebben hiszik, hogy létezik olyan, hogy "csak egy pofon".

A valóságshow-kban egyébként kirajzolódik bármiféle nőkép?

Nőkép talán nem, hiszen az nem nőkép, ahogy a nővel bánnak, az, ha valami, inkább férfikép, ha éppolyan téves is.

A nőkkel szemben megengedhető durva beszédmód elfogadottsága azonban sajnos kap egy megerősítést.

Legalábbis előfordulhat, a néző azt látva, hogy még senkit sem tiltottak ki a játékból az agressziója, a vállalhatatlan, bántalmazó magatartása miatt, könnyen gondolhatja, hogy ez rendben van. Nem szívesen mondanék olyat, hogy mindez egy bántalmazható nőképet teremt, fogjuk meg inkább onnan, hogy legitimálja a bántalmazó férfi képét.

Sok negatívum érte a miniszterelnök egyik kijelentését, amikor is leasszonyságozta Karikó Katalint, mindeközben a VV pedig szintén sok embert a televíziók képernyője elé vonz estéről estére. Beszélhetünk itt valamiféle kettősségről?

Nem látok annyira kettős mércét: ahogy a miniszterelnök úr szavai, a műsor is széleskörű közfelháborodást váltott ki, a különbség annyi csupán, hogy a csatorna – ugyan a felelősségét a műsorban történtek miatt nem, vagy nem egészen ismerte el –, azt, hogy a felháborodás jogos, egy percig sem tagadta. Ettől függetlenül, ugyan a két eset gyökerei azonosak – szexizmus, a nők lekezelése, avagy a patriarchátus maga –, a VV-ban történtekkel a miniszterelnök rosszízű szóhasználata mégsem említhető egészen egy lapon. Az egyik egy ma már ízléstelenül ható, avítt megfogalmazás, míg a másik konkrét bántalmazás. Más a lépték, ha a két jelenség egy tőről fakad is.

A vasarnap.hu-n nemrégiben megjelent egy „véleménycikk”. Ez a mondat is benne volt például: „Minden nőt állandóan vernek odahaza. Kész. Ez van. Akit meg nem, annak tuti, hogy harminc éve rácsapott a fenekére a büfénél a főnöke, és az is ma kezdett el fájni.”

A véleményemet többször is megírtam, amit ezekből kiemelnék, az az, hogy egy kormányhirdetésekből élő újságban, ha lehet, még károsabb a megvert nőket bömbölő nőszemélyeknek nevezni. Még károsabb a bántalmazást az "elmefeminizmus" (vagy mi) kitalációjaként feltüntetni, mintha az csupán néhány, "fogyatékos liberálaktivista" által generált, mesterséges probléma lenne.

A kapcsolati és családon belüli erőszakkal szembeni küzdelem terén az elmúlt évben rengeteg munkát végzett el Varga Judit minisztériuma, de – amennyire a járvány engedte – igyekezett az EMMI - Családbarát ország is odatenni magát. Nagyon fontos folyamatok indultak el, és úgy tűnik, tényleges politikai szándék mutatkozik a változás előmozdítására.

Különösen ironikus tehát, hogy a lap hasábjain a szerző éppen a kormány e területen végzett munkáját köpi szembe.

Ezt bizonyára a lap szerkesztősége is felismerte, mivel a cikket eltávolították. Bocsánatkérésről azonban nem tudok.

Egy kicsit távolabb hazánktól Joe Biden beiktatásán Amanda Gorman szavalt verset. Mi lehet ennek a jelentősége?

Amanda Gorman szereplése azért fontos, mert valóban kislányok millióinak üzeni azt, hogy bármi lehet belőlük. A gond az, hogy ez ritkán igaz. Olykor persze az, legalábbis a kivételesen tehetségesre és szorgalmasra. De a leginkább arra, akinek a szülei hisznek abban, hogy kőkemény munkával megteremthetik az esélyt a gyereküknek egy jobb életre. Ha nekik alig is jobb, mint az ő szüleiknek volt, a gyereknek még lehet sokkal jobb, ha tanul, ha megcsíp egy jó ösztöndíjat, vagy eljut legalább egy közepes színvonalú állami főiskolára.

Számomra

ez az előadás a klasszikus amerikai álom feltámasztására tett kísérlet volt, és mint ilyen, idealista,

amennyiben még nem tudjuk például azt sem, hogy pontosan mennyire is veszett el, mekkorát sérült ez a sohasem volt álom Trump elnöksége alatt. Az Egyesült Államok szellemiségének fundamentuma a "bárkiből bármi lehet", de ez sohasem volt teljesen igaz. A szegregáció az szegregáció, a társadalmi mobilitás sikertörténetei pedig amilyen heroikusan hangzanak, olyan ritkák ahhoz képest, hogy mekkora az esélye annak, hogy egy átlagos tehetségű gyerek, aki egy lakókocsiparkban születik, jó eséllyel szülni és meghalni is ott fog.

És ha már az Egyesült Államoknál tartunk, mit várunk/várhatunk mi nők Kamala Harristől? Mit, kiket képvisel ő?

Nem vagyok szakértője az amerikai közéletnek, csak a napi sajtófogyasztásom szintézisét mondhatom el a témában. Harris korábbi, ügyészi munkáját rengeteg kritika érte és éri a mai napig. Mert ugyan például az általa meghirdetett program keretében esély nyílt arra, hogy az első – nem erőszakos – bűncselekményét elkövető fiatal élete ne menjen gallyra egy bolti lopás miatt, egyéb tekintetben messze nem volt ennyire progresszív.

A New York Times egy publicisztikája szerint Harris tevékenysége sokszor egyenesen a gyanúsítottak alkotmányos jogait sértette. Például sokszor a saját céljai, meggyőződése szerint bizonyítékokat tartott vissza, aminek akad olyan kárvallottja, aki jó eséllyel ártatlanul tölti jelenleg is a mintegy hetven éves büntetését. Erős példa az is, amikor államügyészként 2015-ben nem támogatta a rendőrök testkamera viselését célzó javaslatot, noha a rendőrök által lelőtt emberek között a feketék számbeli túlsúlya már akkor is köztudottan aránytalan volt, és egyértelműen összefüggött a rekonstruálhatóság hiányosságaival.

Ettől függetlenül, bár arra a kérdésre, hogy mire számíthatunk tőle, nem tudok felelni, mert nem ismerem kellően az amerikai aktuálpolitika tendenciáit – jelenleg ebben a témában biztosat más sem nagyon tud, a politikai elemzők is csak tippelgetnek –, az igen valószínűnek tűnik, hogy

az új adminisztráció fő prioritása szükségszerűen a Trump alatt megroggyant demokratikus alapok visszaépítése lesz,

a társadalom megosztottságának enyhítése, visszatérés a Trump előtti, normális kerékvágásba.

Nem az a lényeg tehát, hogy Harris kiket képvisel, hanem az, hogy az új vezetés meggyőzi-e majd a népet arról, miszerint mindenkit képvisel. Ahogy az a mindenkori elnöknek és alelnökének hagyományosan mindig is a feladata volt. Vagyis

a kérdés az, hogy a "minden amerikai elnöke (alelnöke) vagyok" frázist sikerül-e újra feltölteni tartalommal.

Nagyon komoly károkat kell eltakarítaniuk, ezzel biztosan elbajlódnak egy darabig a ciklusban. Építeni mindig lassabb és nehezebb, mint rombolni.

A Fidesz nemrégiben az EP három, nemek közötti egyenlőségről szóló (munkahelyi erőszakra, nők elleni bántalmazásra, nők vállalkozói tevékenységére vonatkozó) indítványból csak egyet fogadott el. E problémák mennyire vannak jelen nálunk?

A munkahelyi erőszak és zaklatás megfékezése annyiban könnyebb lehetne, mint a kapcsolati erőszaké, hogy az otthoninál jóval szabályozhatóbb közeg a munkahelyi. Az átláthatóság, a panaszkezelés mikéntje előírható a munkáltatónak, és azt ellenőrizni sem annyira lehetetlen.

A munkahelyi hatalmi visszaélések elképesztően durvák lehetnek, de a jogorvoslati lehetőségeket nem lenne olyan nehéz és komplex feladat biztosítani, mint amikor a jogsértés otthon történik,

és a sérelem – legyen az fizikai, lelki vagy anyagi – keletkezésének körülményei nem, vagy csak nagyon nehezen bizonyíthatóak. A munkáltatót lényegesen egyszerűbben érdekeltté lehet tenni abban, hogy ne kövessen el mulasztást e téren, és a munkavállalójával szemben fennálló felelősségével összhangban járjon el.

Magyarországon emlékezetes Németh-Kiss Pálma köztisztviselő eltussolt esete a tyukodi polgármesterrel, Czibere Józseffel, aki – tanúk által – bizonyíthatóan szexuálisan zaklatta, (nem csak őt), és azzal fenyegette az akkoriban megözvegyült nőt, hogy az ő, és a lánya állása is a kezében van. A vizsgálatot nyolc hónap után lezárták. A nyomozást az a csengeri rendőrőrs folytatta le, amelynek éves beszámolóit a Czibere által vezetett testület tárgyalja és fogadja el. Sajnos, amíg még az olyan, a széles nyilvánosságot is elérő esetekben sem születik megnyugtató, elmarasztaló ítélet, mint amilyen a tyukodi – vagy a kapcsolati erőszak tekintetében a "vak komondorról" elhíresült Balogh József ügye –, addig a társadalmi üzenet az, hogy ezek a sérelmek nem fontosak. Szóval természetesen súlyosan hibás döntésnek tartom a vonatkozó EP indítvány elutasítását.

Hogyan értékeli, hogy a Fidesz ezek közül csak egyet fogadott el és pont a legutóbbit?

A kormány stratégiájának bevallottan régi alapvetése, hogy a gazdaságot pörgetni kell. Az EP indítványa ezzel tökéletesen összhangban áll, ráadásul a saját vállalkozást fenntartók ugyan jellemzően lényegesen többet dolgoznak, mint a munkavállalók, ez a nagyobb munkaidő jóval rugalmasabb is, tehát nem, vagy nem feltétlenül csökkenti a szülési hajlandóságot, illetve a gyerekvállalással magával jobban összeegyeztethető. Sőt, sokan éppen a gyermekvállalás után indítanak saját vállalkozást. Részben éppen azért, mert a munkaerőpiacra való visszatérésük nem megfelelően biztosított. Érteni vélem hát, ezúttal miért éppen ez a javaslat ment át.

Mindezek fényében milyen kép rajzolódik ki ebből hazánkra vonatkozóan?

Csak a szokásos: szeretnénk, ha a nők amellett, hogy a kellő számú utóddal gondoskodnak a népességcsökkenés visszaszorításáról és az elvándorlás okozta nehézségek enyhítéséről, azért termelnének is. És szeretnénk, hogy ha nem is népességarányos, de

jelentős részt vállaljanak a GDP előállításában, tegyék bele a magukét a közösbe. Ennek a feltételeit azonban nem, vagy csak nagyon hézagosan biztosítjuk.

Ez nem újkeletű probléma, sőt, a rendszerváltás óta éppen a jelenlegi kormány az, amelyik a sok, nemek közti egyenlőtlenséget, nemi alapú problémát illetően legalább egyben, a kapcsolaton belüli erőszakban elkezdett érdeminek tűnő lépéseket tenni. Azonban a helyzet az, hogy amíg egy nő karrierívében a munkaerőpiacon a nemi alapú diszkrimináció, a közel 20 százalékos bérszakadék és az üvegplafon a meghatározó, rosszabb esetben pedig a munkából való, szinte visszafordíthatatlan kiesés a gyermekvállalás után, addig a nők elleni kapcsolati erőszakot is nehéz megfogni.

Amíg jellemző a gazdasági kiszolgáltatottság, amíg az az általános sugallat, hogy aki kettessel kezdődik, az annyit is ér, és amíg a felszakadt szájú, megvert feleségeket egyesek bömbölő nőszemélyekként mutatják be, addig egy kicsit minden szélmalomharc marad. Mert sajnos ezek a dolgok mind - mind összefüggenek.