Folytatódik a budai fonódó villamoshálózat építése

Folytatódik a budai fonódó villamoshálózat építése

"Gőzerővel" folytatja a kormány Budapest fejlesztését: tovább építik a budai fonódó villamoshálózatot - jelentette be a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a saját közösségi oldalán.

Mint írta, a nagyközönségnek 2016 elején átadott budai fonódó villamoshálózat az elmúlt évtized egyik legnagyobb közlekedésfejlesztési sikere; a munkát most a Szent Gellért tértől délre, a Duna partján folytatják.

Így kötöttpályás kapcsolathoz jutnak a diákok, hiszen érintett a BME kampusza és az ELTE déli tömbje is. Az Infopark is sokkal könnyebben lesz gépjármű nélkül megközelíthető a jövőben, ahogy igaz ez a Kopaszi-gát szabadidős térségére, valamint az épülő új iroda- és lakónegyedre - tette hozzá, azzal együtt, hogy a végállomás a Budafoki útnál lesz, a vonal csatlakozik majd a Déli Körvasút új, Nádorkert megállójához is.

Az államtitkár szerint Budapesten és környékén "a közösségi közlekedés a kormány szívügye", hiszen fejlesztésével közelebb lehet jutni az élhető, tiszta levegőjű, kevesebb dugóval terhelt fővároshoz, településekhez.
    
Felhívta a figyelmet, az idén a kormány több mint tízmilliárd forintot fordít a HÉV-vonalak teljes felújításának előkészítésére, a HÉV járműcsere-programjának megvalósítására, két új budapesti peremhíd, a Galvani és az Aquincumi híd tervezésére, az elővárosi vasút fejlesztésére.

Állítása szerint a kormány 60 milliárd forint értékben vállalja magára további jelentős budapesti városfejlesztések finanszírozását és megvalósítását, így tehermentesítve a fővárosi költségvetést. A budai fonódó villamoshálózat továbbfejlesztésén is már ennek jegyében, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) döntése szerint dolgoznak.

"A vonalszakaszra korábban már készültek tervek, de a kormány és az FKT döntése alapján ezek átdolgozása szükséges, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a villamos építésével érintett fák számát, a parti gyalogos és kerékpáros útvonal végig akadálytalan legyen"

- írta Fürjes Balázs.

❗Budapest fejlesztését gőzerővel folytatja a Kormány! A pénteki nap megjelent a Pesti rakpart Margit híd és a...

Közzétette: Fürjes Balázs – 2021. február 13., szombat