Az ellenzék minden javaslatát lesöpörték a kormánypártok az asztalról

Az ellenzék minden javaslatát lesöpörték a kormánypártok az asztalról

A Népjóléti Bizottság ülésén Schmuck Erzsébet LMP-s képviselő két intézkedést javasolt. Az egyiknek szimbolikus jelentősége van. Arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg 28,500 forint a minimálnyugdíj ami akkor is elfogadhatatlan, ha csak 20 ezer ember érint. Ezért azt javasolta, hogy ezt az összeget a kormány két és félszeresére emelje.

Másik javaslata a nyugdíjak infláció követését célozta. Mint rámutatott, az infláció jelentős mértékben meglódult. Álláspontja szerint ha év közben egy százaléknál nagyobb mértékben nő az infláció, akkor a kormány azonnal kompenzálja a nyugdíjat.

A Fidesz részéről Selmeczi Gabriella úgy vélte, a nyugdíjrendszer jól működik és a nyugdíjrendszer szerinte infláció követő. 

Szeptemberben már látható, hogy mekkora lesz az infláció ami a következő évben korrigálható, sőt tavaly még nyugdíjprémiumot is adtak

- mondta Selemczi Gabriella.

Nem értékállóak a nyugdíjak, hiszen egyebek mellett az élelmiszerárak is jelentős mértékben emelkedtek

- reagált Schmuck Erzsébet, aki szerint még a "prémium nyugdíjak" sem épültek be a nyugdíjrendszerbe. 

Folyamatosan azt halljuk, hogy a Fidesz milyen jól bánik a nyugdíjasokkal miközben a nyugdíjak értéke folyamatosan csökken

- tett hozzá az LMP képviselője.

A kormánypárti többség nem vette tárgysorozatba a javaslatot.

Ezután következett Rig Lajos javaslata. A Jobbik képviselője szerint ne képezze politika  tárgyát a koronavírus elleni védekezés.

Molnár Ágnes szerint az egészségügyi rendszer megfelelően felkészült. A Fidesz képviselője úgy vélte, a védőeszközök biztosítása és a higiéniás intézkedések is hatékonyak míg az egészségügyben dolgozók béremelése szerinte több lépésben történt meg.

Legutóbb az orvosok báremelése, előtte a szakdolgozói több lépcsős béremelés volt amit a háziorvosok, a gyermekorvosok és a fogorvosok számra is biztosítottak. Ehhez jön még, hogy az operatív törzs is napi szinten tájékoztat

- emelte ki Molnár Ágnes.

Ennek alapján ha valaki nagyon aggódik és lehetősége van, hogy felhatalmazást adjon a kormánynak az intézkedésekre akkor tegye meg

- jelentette ki Molnár Ágnes.

Rig Lajos nem vitatta például az orvosi béremelés és a szakdolgozók béremelését, de a mértéke szerinte vitára ad okot.

Önök felhatalmazást kértek novemberben 90 napra amit az ellenzék is támogatott. Azonban olyan dolgokat vittek végig amely nem szolgálta az egészségügyben dolgozók érekeit. Nem tartozik ugyanakkor a felhatalmazáshoz, hogy például Moto GP versenyt rendezzenek amikor a járvány leküzdésére kaptak felhatalmazást

- mondta Rig Lajos, a Jobbik képviselője.

A javaslatot a bizottság elutasította.

Schmuck Erzsébet másik javaslata a szociális dogozók bérrendezésérél szólt. Az LMP képviselője szerint tavaly a kormány megígérte hogy a szociális dolgozók is megkapják az egyszeri 500 ezer forintos bérkiegészítést. Azonban nem kaptak csak bruttó 250 ezret ami nettó 160 ezer forintnak felel meg. Ezért is javasolta, hogy az orvosokhoz és az ápolókhoz hasonlóan a szociális dolgozók is megkapják az 500 ezer forintot.

Mikor hallották hogy a kormány 500 ezer forintot ígért volna?

Ezzel kezdte Kovács Sándor a Fidesz képviselője válaszát. Úgy vélte, a bruttó 250 ezer forint valóban kiegészítette a szociális dolgozók fizetését. Hozzá tette, a kormány külön kezeli a szociális szféra helyzetét

Schmuck Erzsébet szerint azonban nemcsak szavakkal kell köszönetet mondani. 

Ha hozzá tesszük a megítélt béremelést, akkor is 200 ezer forint alatt marad a szociális dolgozók fizetése. Ezzel párhuzamosan milliárdokat költenek el a NER terveire

- tette hozzá Smuck Erzsébet.

A bizottság Fidesz-KDNP-s többsége elutasította az ellenzéki javaslatot.

Potocskáné Kőrösi Anita a Jobbik képviselője felidézte hogy tavaly júniusban nyújtotta be javaslatát, amely a bántalmazó kapcsolatban élőket segítené. Ennek része, hogy a gyógyszertárakban építsenek ki olyan jelzőrendszert ami a bántalmazottat segíti.

Ilyen rendszert már Franciaországban és Olaszországban sikerrel alkalmaznak

- közölte Potocskáné Kőrösi Anita.

Rig Lajos szintén jobbikos képviselő ehhez annyit tett hozzá, hogy az összezártság idején végbement családon belüli bántalmazás nemcsak nőket érint, hanem gyermekeket és férfiakat is.

Kovács Sándor kormánypárti képviselő is elismerte, hogy egy bántalmazás is sok és a jelenlegi helyzetben elvben támogatható a javaslat. Azonban nem így történt. A Fidesz-KDNP ugyan nem utasította el a Jobbik javaslatát, viszont egy kivétellel taertózkodtak, ami azt jelenti, hogy a módosítót nem vették tárgysorozatba.

Gurmai Zita az MSZP képviselője javaslatában az apák korai szerepvállalását a gyereknevelésben emelte ki. Ezért is nevezte érthetetlennek, hogy miért csak öt napot kapnak az apák, hogy az újszülött csecsemőik mellett lehessenek az első hetekben.

Még Romániában és Bulgáriában is két hetet tölthetnek az apák megszületett gyermekükkel. Arra kérem a kormánypártokat, hogy ne csak a plakátokon támogassák a családokat, hanem ilyen módon az apák is lehessenek otthon 20 munkanapot újszülött gyermekükkel

- mondta Gurmai Zita.

Nacsa Lőrinc a Fidesz képviselője nem beszélt a javaslat lényegéről. Azt viszont hangoztatta, hogy a kormány szerinte segíti a családok gyermekvállalási és nevelési törekvéseit. Végül kijelentette, tartózkodni fognak a szavazáskor, ami szintén a javaslat elutasítását jelenti.

Rig Lajos a Jobbik képviselőjének következő javaslata a járvány idején önkéntesen segítő mentősök elismerését szorgalmazta.

Kásler Miklós miniszter felhívást tett közzé a mentőszolgálat segítésére. Ezután önkéntesek jelentkeztek akiknek a munkáját a kormány nem ismerte el amikor csak egy oklevélben dicsérte meg erőfeszítéseiket

- közölte Rig Lajos. 

Molnár Ágnes a Fidesz részéről azt mondta, a miniszternek és az érintett önkormányzatoknak nincs megfelelő jogosítványuk az ilyen jellegű elismerések megadására.

Rig Lajos szerint éppen ezért kellene az országgyűlésnek kifejezni az elismeréseket, illetve jutalmazási rendszert kiterjeszteni.

A javaslatot végül nem vették tárgysorozatba.