Rogán kedvenc alapítványa újabb 3,5 milliárd közforintot kapott

Rogán kedvenc alapítványa újabb 3,5 milliárd közforintot kapott

Egyre kevésbé okoz már meglepetést az, hogy míg sokan veszítik el megélhetésüket az országban a koronavírus-járvány miatt, egyeseknek tovább „dübörög a gazdaság”, ha nem jobban, mint azelőtt! Nincs ez másképp a Batthyány Lajos Alapítvánnyal (BLA) sem, nekik ugyanis a válság idején sem kell anyagi gondokkal küzdeniük.

Az alapítvány évről évre nagyobb állami támogatást kap a Rogán Antal vezetette Miniszterelnöki Kabinetirodától, most pedig az derült ki, hogy év végi meglepetésként még 3,5 milliárd forintban részesülhettek. 2020-as működésükre egyébként már támogatták őket 3,5 milliárddal. Mindez Rogánék múlt héten frissített szerződéslistájából derült ki, írja a 444.hu.

De a pénzen túl/mellett is van ám élet: például a BLA volt az is, mely ősszel megkapta Budapest egyik legpazarabb panorámájú, a Karmelita kolostortól kőhajításra lévő ingatlanát is.

Még egy dolgot ne hagyjunk ki! Az alapítvány feladata, azaz közfeladata: 

a magyar nemzet iránt elkötelezett, az európai egység irányába mutató, a közös keresztény-kulturális értékek és a demokratikus, képviseleti kormányzás alapján álló magyar közélet előmozdítása, továbbá a magyar tehetségek kibontakoztatása és Magyarország megbecsültségének világszerte való növelése,

az alapító okiratában meghatározott egyéb célok és feladatok mellett. 

Na most a Kabinetirodától kapott támogatásból 2019-es beszámolójuk szerint 500 millió forintot egy balatonszepezdi ingatlan megvásárlására és a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. támogatására fordítottak. Utóbbi tulajdonos-ügyvezetője egyébként Szánthó Miklós, a kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatója és a KESMA fideszes médiaholding vezetője.

2 milliárd forintotból jutott a Kommentár Alapítványnak is. Ők szervezik a jobboldal nyári „szellemi fesztiválját”, a Tranzitot, és adják ki a Kommentár című lapot, melynek főszerkesztője Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója. 

Az Állami Számvevőszék korábban vizsgálta az alapítvány 2015-17-es gazdálkodását, s megállapították, annak gazdálkodása szabályszerű volt ugyan, azonban éves beszámolási és közzétételi kötelezettségét a 2015-2017 években nem szabályszerűen teljesítette, így nem biztosította az elszámoltathatóságot, a gazdálkodás átláthatóságát.