A járványügyi szabályok megsértése miatt idézte be a rendőrség Boross Péternét, pedig a szakszervezet elnöke csak egy rövid sajtótájékoztatót tartott

A járványügyi szabályok megsértése miatt idézte be a rendőrség Boross Péternét, pedig a szakszervezet elnöke csak egy rövid sajtótájékoztatót tartott

Azt mondták, bejelentés érkezett hozzájuk, hogy valakik papírokat égetnek és bedobják a kukába

- nyilatkozta a Magyar Hangnak Boross Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke.

A szakszervezeti vezető, Marosi János, a MKKSZ sztrájkszakértője és a MKKSZ Cserkeszőlő Alapszervezet tagjai február 24-én sajtótájékoztatót tartottak a cserkeszőlői fürdő előtt, ahol követelték a szakszervezet megalakulásának elismerését, a munkáltató jogszerű együttműködését, valamint a munkaviszonyok és a bérek helyreállítását. 

Korábban a Mérce számolt be részletesen az önkormányzati fenntartású fürdőben uralkodó helyzetről: a fürdő dolgozói több ponton sérelmezték azt, ahogy a munkáltató eljárt velük szemben a veszélyhelyzet ideje alatt, többek között az egyoldalú bércsökkentést kifogásolták, amit a szakszervezet szerint a fürdő gazdasági helyzete sem indokolt. A fürdő már a tavaszi hullám alatt azonnali hatállyal mondott fel számos munkavállalónak, sokakat pedig fizetés nélküli szabadságra küldött.

Azonban a Kunszentmártonról érkező rendőrök a sajtótájékoztató után igazoltatták a résztvevőket arra hivatkozva, hogy bejelentés érkezett hozzájuk az állítólagos papírégetésről. Boros Péterné ezzel szemben már a helyszínen jelezte, a szakszervezet a sajtótájékoztató meghívójában valójában a jogszerűtlen szerződések megsemmisítését hirdette meg, de ez azt jelentette, hogy a kamerák előtt széttépték az iratokat. Tüzet senki nem gyújtott, ezt nem is tervezték.

Az MKKSZ cserkeszőlői sajtótájékoztatóját a Mérce közvetítette.

Ezek után Boross Péterné a szakszervezet elnöke meglepődött, amikor nem sokkal később idézést kapott a kunszentmártoni rendőrségre.

Az idézés szerint a rendőrség rendezvényként értékelte az eseményt, vagyis szerintük a sajtótájékoztató a járványügyi szabályok megsértését jelentette.

A sajtótájékoztató nem minősül rendezvénynek! Ha így lenne, akkor kormánypárti és ellenzéki politikusok sem tarthatnának sajtótájékoztatókat, ezt mégis megteszik, kül- és beltéren egyaránt. A sajtótájékoztatót szabadtéren tartottuk, azon összesen hét fő vett részt, és mindenki maszkot viselt, aki nem beszélt éppen. Érthetetlen a rendőrség eljárása, de a településen uralkodó légkört jól illusztrálja, hogy egy ismeretlen feljelentette a szakszervezetet egy sajtótájékoztató megtartása miatt

- tette hozzá Boross Péterné az MKKSZ elnöke.

A szakszervezet az esetről készült videójában emlékeztetett: az országos rendőrfőkapitány korábbi állásfoglalása szerint a közterületi sajtótájékoztatók nem tartoznak a gyülekezési jog hatálya alá, vagyis a járványhelyzet miatti gyülekezési tilalmat sem sérthetik.

Cserkeszőlő önkormányzata cáfol

Közleményükben azt írják, valótlanul állította a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, hogy a dolgozókat azonnali hatállyal bocsájtották el. Az önkormányzat szerint a fürdő egyetlen munkavállalója sem került azonnali hatállyal elbocsátásra. 2020. március hónapban 6 fő, 2020. április hónapban 5 fő távozott a fürdőtől, akik valamennyien közös megegyezéssel kérték munkaviszonyuk megszüntetését. 

2020. április hónapban 65 fő, 2020. május hónapban 63 fő 2020. június hónapban 50 fő volt állásidőn. Az állásidő 2020. június 14-ig tartott valamennyi munkavállaló tekintetében. Hamis tehát azon állítás, hogy 2020. július 15-ig voltak a munkavállalók állásidőn. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a jelzett hónapokban állásidőn lévő dolgozók létszáma egyik esetben sem haladta meg a tényleges dolgozói létszám felét. Tehát a dolgozók több mint fele – akiknek az önkormányzat tudott munkát adni - a nehézségek ellenére is megkapta a rendes munkabérét. 

A kinevezés módosítás valamennyi munkavállaló által aláírásra került, ezért nem igaz azon állítás sem, hogy egyoldalú szerződésmódosítás következében kerültek a munkavállalók állásidőre. Azon munkavállalók tekintetében, akiknek 2020. május 31-ig szólt a kinevezés módosításuk valamennyi esetben szintén kétoldalú nyilatkozattal meghosszabbításra került az állásidő lejárta 2020. június 15-i dátumig

- olvasható a cserkeszőlői önkormányzat közleményében.