Milyen arcunkat mutatjuk majd Ferenc pápa látogatásakor?

Milyen arcunkat mutatjuk majd Ferenc pápa látogatásakor?

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Ferenc pápa Magyarországra látogat a friss hírek szerint. Micsoda különleges nőnapi ajándék ez az egyháztól, nevethetnék jóindulatúan. Van bennem azonban némi szkepszis, mert ez a hír egyszer már bejárta a magyar sajtót. Akkor éppen arról volt szó, hogy 2016-ban érkezik hozzánk a Szentatya. Áder János köztársasági elnök értelmezte ugyanis úgy a Vatikán szavait, hogy a Szent Márton emlékév keretén belül meglátogat minket Ferenc pápa. Nem látogatott meg. Mit üzenhet az, ha most mégis megteszi?

Bár 2016-ban nem jött Magyarországra a világegyház feje, pár éve mégis tiszteletét tette a legnagyobb magyar zarándokhelyen, Csíksomlyón. Azok, akik ma kígyót-békát kiabálnak Ferenc pápára, és tüntetőleg II. János Pált tisztelik helyette (természetesen XVI. Benedek pápa mellett), fogadkoztak, hogy nem vesznek részt a ceremónián, csakezértis az egy héttel későbbi pünkösdi ünnepélyre mennek, és nem akkor, amikor a pápa pontifikál ott misét. Fel sem merült bennük az iránti hála, hogy egy külhoni helyszínen szólt magyarokhoz a világegyház feje! Hatalmas nagy magyarságukban elfelejtették azt a fájdalmat, amit épp II. János Pál okozott sokakban azáltal, hogy Romániába látogatva nem tett gesztust a katolikus erdélyi magyarság felé. Ferenc pápa nem hogy gesztust tett, hanem Csíksomlyón mutatott be szentmisét! Erre mégis ugyanaz a monoton és megfellebbezhetetlen gyűlölet volt sokak válasza, mintha egyedül Bukarestbe ment volna, és mellé még elismerte volna a Nagy-Románia létjogosultságát. Természetesen semmi ilyesmit nem tett, sőt, a román fél azt szerette volna, hogy Románia 100. születésnapjának évében látogatja meg őket a Szentatya. Nem így történt.

  • Ezek után mi következhet abból, ha nem a határainkon túli, valaha volt magyar területekre, hanem a fővárosunkba érkezik majd Ferenc pápa?
  • A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét pontifikálná, akkor majd azon nem vesznek részt tüntetőleg a jámbor lelkű magyarok?
  • Esetleg nem állnak föl, vagy térdelnek le, ha Ferenc pápa változtatja át az ostyát?
  • Transzparenseket hoznak, hogy nincs menekült, csak migráns, és a pápa egy közülük?
  • Érettek vagyunk mi arra, hogy egy gyűlölettől szenvedő országba látogasson el az irgalmasság üzenetének nagykövete?

Hogyan készüljünk Ferenc pápa érkezésére, hogy ne hozzunk szégyent önmagunkra? Jó kérdés. Játszunk el a gondolattal, mi lenne, ha Jézus érkezne közénk! Van bennünk kétely azzal kapcsolatban, hogy a názáreti Jézus megítélése legalább annyira ellentmondásos volna? Mert könnyű a Krisztus és a Jézus szavakat addig nyújtani, mint a rétes tészta, és az irgalmasság, a szeretet és az abból fakadó igazság üzenetén túl beleérteni a gyűlöleteinket, a sérült önigazolási kísérleteinket és így tovább. De ha Jézus hús-vér valóban állna elénk, és szót követelne magának, hirtelen lehullna a lepel. Azonnal kiderülne, milyen is az ő igazi arca, és az nem tetszene mindenkinek. Akik ki nem állhatják Ferenc pápát és ezt fennhangon hirdetik, és akik ki nem állhatták XVI. Benedek pápát, és ezt fennhangon hirdetik, egyszerre vallják kereszténynek ma magukat azokkal, akik mindkettőt tisztelik. Jézus őszinte szavainak csendülése lenyesne pár szőlővesszőt a magyar kereszténységnek nevezett szőlőtőről, de azok a szőlővesszők nem némán hullanának alá.

Akik tetteivel és szavaival Jézus nem vállalna közösséget, azok megint rárontanának? Valószínű, a legtöbben megelégelnék a kínzást verbális agresszióval is, de lehet, hogy pár kétszekrénnyi biztonsági őr is előkerülne az éj alól, ahogy előkerültek már az elmúlt évek politikai történései hátterében. És ha sokáig feszítené Jézus a jézuskodást, és nem türtőztetné magát bölcsen, úri ember módjára a meghökkentéstől, nemde nem jutnánk el ugyanúgy a keresztrefeszítéséig?

Márpedig az Isten meghökkentő. Jézus nem tudom, hogy hogyan volna meghökkentő, de meghökkentő volna. Nagy merészség volna azt állítanom, hogy engem ne botránkoztatna meg, tehát engem is megbotránkoztatna. Könnyű Megváltónak hinni a kétezer éves szövegek börtönébe zárva, de már nem biztos, hogy ugyanilyen könnyű akkor, ha hozzánk beszél, és még a véleményét is elmondja.

Mióta kiderült, hogy a következő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust nálunk tartják meg, a magyar katolikus egyház fogalmazott egy gyönyörű imát, amit rendre elimádkoznak a szentmisék végén. Ebben van egy reménykeltő sor:

„Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust felismerjük, és egyre jobban szeressük!”

Különösen a Krisztus felismeréséért való könyörgés érint meg és biztat. Csak lesz gyümölcse a szívünkben ennek a sokszor elmondott imának! Csak hangosabb lesz valahogy a csendes többség szeretete a hangos kisebbség gyűlöleténél. Bár nem vagyunk rá méltók, hogy a házunkba jöjjön, szavára legalább meggyógyul majd a lelkünk, azt remélem!