Közvélemény-kutatások: Töretlenül erősödik a Jobbik az utóbbi időszakban

Közvélemény-kutatások: Töretlenül erősödik a Jobbik az utóbbi időszakban

Az elmúlt hónapokban több közvélemény-kutatás is arról tett tanúbizonyságot, hogy a hazai pártpalettán a Jobbik pozíciója bizonyult a legstabilabbnak, sőt, időnként akár egyedüliként is tudta növelni a népszerűségét. Emellett a fiatalok között a legerősebb pártnak mérték.

Arról korábban is beszámoltunk, hogy a Medián januári eredményeit alapul véve

a 30 év alattiak köréből elpárolgott a fideszes dominancia, hiszen esetükben a Jobbik lett a befutó 19 százalékkal,

majd a második a Momentum 15 százalékkal. De még a Kutyapárt is beérte a Fidesz támogatottságát ebben a korcsoportban: 13-13 százalékkal egyaránt. Őket követi az LMP 3, valamint az MSZP és a DK 2-2 százalékkal.

A Republikon Intézet februári kutatása – immár reprezentatív felmérésben – arra mutatott rá, hogy

a teljes népességet tekintve leginkább a Jobbik tudott javítani a támogatottságán: 6-ról 8 százalékra ugrott, míg a pártválasztók körében 8-ról 11 százalékra nőtt a párt támogatóinak aránya. 

Ugyanakkor az is kiderült akkor, hogy az ellenzéki összefogás több szavazót könyvelhetett el, mint a kormánypártok.

A Publicus Intézet február végi reprezentatív felmérése már arra világított rá, hogy valamennyi párt támogatottsága csökkent,

mindössze a Jobbik tudott növelni a népszerűségén egy százalékponttal.

A kutatóintézet három lényeges trendre is felfigyelt: a Jobbik vidéken erősödik, az összefogott ellenzék stabilizálódott, illetve 5-6 százalékponttal vezet a kormánypártokkal szemben, így mandátumtöbbséget is szerezne a parlamentben. Az úgynevezett "összefogás-szavazók" aránya is emelkedett, azaz, akik csak a közös ellenzéki formációra szavaznának.

Fej-fej mellett halad a kormánypártok és az ellenzék támogatottsága

A Fidesz elmozdult a mélypontról, a decemberi 30 százalék után februárban 31, most 33 százalékra nőtt a tábora a teljes népességen belül - derül ki a Závecz legfrissebb felméréséből, amelyet az ATV ismertetett. A Závecz legfrissebb márciusi kutatása szerint a Jobbik a legjobban erősődő párt.

S ahogy azt most kedden megírtuk, a Závecz Research kutatása is felmérte, a választókorúak körében

a Jobbik a legjobban erősödő párt: tavaly év végén 7, egy hónapja 9, most viszont 11 százalékot tudhat magáénak az ellenzéki párt. 

Ezzel beérve a februárban még 10, most 11 százalékon álló DK támogatottságát. A Momentum a maradt 6, az MSZP pedig 5 százalékon. Az LMP és a Mi Hazánk népszerűsége 2-2, a Párbeszédé és az MKKP-é 1-1 százalék. A biztos szavazók körében is hasonló felállás rajzolódik ki a felmérés szerint. 

A hat együttműködő ellenzéki párt és a Fidesz-KDNP versengése nagyon szoros: az ellenzék 37, míg a kormánypártok 36 százalékon állnak. A biztos választók között az ellenzéki közös lista 50 százalékon, a kormánypártoké viszont 47 százalékon áll.