Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Nemzetközi Oltópont ellen, amiért ötezer forintot kérnek az oltás előjegyzésére

Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Nemzetközi Oltópont ellen, amiért ötezer forintot kérnek az oltás előjegyzésére

Mint azt tavaly szeptemberben megírtuk, 5000 forintért lehet előjegyezni koronavírus-oltásra a Nemzetközi Oltóközpont nevű magáncégnél.

5000 forintért kínáltak előfoglalást koronavírus elleni oltásra

5000 forintért lehetett előjegyezni koronavírus-oltásra a Nemzetközi Oltóközpont nevű magáncégnél, ugyanakkor a felületet egyik pillanatról a másikra levették a honlapról. A hirdetés kifejezetten azzal érvelt, hogy így elsők között lehet majd oltáshoz jutni. A felületet még mi is megnézhettük, azonban az űrlap egyik pillanatról a másikra eltűnt a honlapról, most már nyoma sincs az előjegyzési lehetőségnek.

Megnéztük, az akció továbbra is érvényes: a weboldalon a "COVID-19 vakcina előfoglalás menüpontra" kattintva azt találjuk, hogy ugyan elhelyeztek egy kis figyelmeztető dobozt, ahol azt írják, "Amennyiben az ingyenes kormányzati oltásra regisztrálna, kérjük, látogasson el a vakcinainfo.gov.hu oldalra!", kicsivel lejjebb viszont már tengernyi, egyébként helyesírási hibáktól hemzsegő marketingszöveg sorolja a potenciális előnyöket, miért érdemes a Nemzetközi Oltóközponton keresztül előjegyezni az oltásra.

Az egy dolog, hogy komoly morális kérdéseket vet fel az, hogy pénzzel versenyeztetik a vakcinára várókat, most viszont kiderült, hivatalból indított eljárást a fővárosi kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya a szóban forgó magán-egészségügyi szolgáltató ellen.

A kormányhivatal azt vizsgálja, hogy a Nemzetközi Oltópont Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e azzal, hogy pénzért előjegyzést vesz fel, valamint a honlapján elhelyezett oltással kapcsolatos tájékoztatások teljes körűek és valósak-e.

A társasággal szemben korábban folyt már fogyasztóvédelmi eljárás, azonban az országos oltási stratégia előrehaladtával felmerült új körülmények miatt ismét vizsgálatot indított a hatóság a céggel szemben.

A kormányhivatal adatszolgáltatásra is kötelezte a céget, többek között választ vár arra, hogy

  • eddig milyen összegben szedett be előfoglalási díjat, és mikorra várható az oltás megkezdése a társaságrészéről.
  • a magán-egészségügyi szolgáltatónak nyilatkoznia kell arról is, hogyan és kitől kívánja megvásárolni a vakcinát, különös tekintettel arra, hogy jelenleg csak az államok képesek a koronavírus elleni oltóanyagok beszerzésére.

(MTI)