Káosz az oltási igazolványoknál? – Van, aki Covid és oltás nélkül is kapott kártyát

Káosz az oltási igazolványoknál? – Van, aki Covid és oltás nélkül is kapott kártyát

Pár napja kezdték el postázni az oltási igazolványokat: ezek azt igazolják, hogy az illető már átesett Covid fertőzésen vagy védőoltást kapott. Azonban azon túl, hogy pontosan még nem tudni, mire is lesznek jók ezek, más probléma is van velük. Olyanok is megkapták ugyanis, akik nem fertőződtek meg, és védőoltást sem kaptak.

A RTL Klubban például egy olyan esetet mutattak be, amikor egy koronavírus-fertőzésben elhunyt férfinek postázták ki az igazolványt a haláleset után két héttel.

A Népszavának pedig Nagy Ákos zeneszerző számolt be arról,

ő és felesége is megkapta az okmányt, holott egyiküket sem oltották be koronavírus elleni vakcinával és nem estek át a fertőzésen sem.

A zeneszerző szerint az állami hivatalok hibája emberek életét sodorhatja veszélybe, hiszen lehetnek olyanok. A tévedést annak tudja be, miszerint tavaly december 18-án ő és felesége is elment egy szűrőpontra, mert úgy érezték, lehetséges, hogy megbetegedtek. Ott azonban mind az első, mind a második gyorsteszt is negatív értéket mutatott.

Nagy Ákos úgy véli, a szűrési eredményük valahogy bekerülhetett az egészségügyi adatok közé, onnan pedig egy állami hivatal rossz helyén landolhatott.

Az igazolványokat egyébként Budapest Főváros Kormányhivatala állítja ki, a lap megkeresésére azonban nem reagáltak. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben pedig azt tartják nyilván, kiket lehet fertőzésen átesetteknek tekinteni, a rendszer fenntartója az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ).

Az OKFŐ a belügyminiszter irányítása alatt áll, így a lap megkereste a Belügyminisztériumot is az eset kapcsán, a válasz azonban tőlük is elmaradt csakúgy, ahogyan a Miniszterelnöki Kabinetirodától, amely a vakcinainfón keresztül gyűjti az adatokat azokról, akik regisztráltak oltásra. 

A védettségi igazolványhoz kapcsolódó rendszer adatkezelési és „alkalmazás-fejlesztési" feladatokat az IdomSoft Zrt. látja el. Ugyanez a cég kezeli a választási rendszert, illetve ide futnak be a vakcinaregisztráció személyes adatai is.

Az Idomsoft az állami tulajdonú Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) alá tartozik. Ők szintén nem válaszoltak a Népszava megkeresésére.