Megjelent a kormányrendelet, április 8-a után jöhet a lazítás, így vásárolhatunk majd a boltokban

Megjelent a kormányrendelet, április 8-a után jöhet a lazítás, így vásárolhatunk majd a boltokban

Szombat kora este megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések meghosszabbításáról, a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról, és az oktatási intézmények megnyitásáról szóló rendelet.

Ami biztos, hogy

lazítás csak április 8-a után lehet, addig maradnak a jelenleg érvényben lévő szabályok.

Oktatás

Az iskolák április 19-én kinyitnak, az óvodákban pedig a 2021. március 8-ával elrendelt rendkívüli szünetet pedig megszüntetik.

Kijárási tilalom

Mint megírtuk, a kijárási tilalom új időszaka este 10 óra és reggel 5 óra között lesz.

Üzletek

Ahogyan azt is nemrég bejelentették, az üzletek kötelező zárva tartási időszaka is módosul: reggel 5-től akár este fél 10-ig is nyitva lehetnek a boltok.

Az üzletek kötelesek lesznek kiírni a bejáratra, egyszerre hány embert tudnak fogadni, a szabályt pedig az üzemeltető dolga betartatni, emellett gondoskodniuk kell arról is, hogy az odakint várakozók tartsák a másfél méteres távolságot, és legyen bent kézfertőtlenítő.

Vásárlás

  • A tíz négyzetméteres vagy ennél kisebb vásárlótérrel rendelkező üzlet vásárlóterében az ott foglalkoztatottakon kívül egy időben egy vásárló tartózkodhat.
  • A tíz négyzetmétert meghaladó vásárlótérrel rendelkező üzlet vásárlóterében az ott foglalkoztatottakon kívül egy időben legfeljebb átlagosan tíz négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat.
  • Ha a vásárlótér négyzetméterben meghatározott területének egytizede nem egész szám, a kerekítés szabályát úgy kell alkalmazni, hogy a kapott értéket 0,5-től felfelé, ez alatt lefelé kell kerekíteni.
  • Az üzlet üzemeltetője, illetve vezetője köteles az üzlet bejárata előtt – a nyitvatartási idő mellett – mindenki számára jól láthatóan kifüggeszteni, hogy a számítás eredményeként egy időben összesen hány fő vásárló tartózkodhat az üzlet vásárlóterében.
  • Az olyan üzlet, amely nem rendelkezik vásárlótérrel, abban az  esetben tarthat nyitva, ha az üzlet üzemeltetője, illetve vezetője gondoskodik arról, hogy a sorban álló várakozók – a közös háztartásban élők kivételével – egymástól 1,5 méteres távolságot folyamatosan tartsanak.
  • A 14 évnél fiatalabbakat, a 65 éven felüli vásárlók és a fogyatékossággal élő emberek segítőit nem kell figyelembe venni. 

Jelen állás szerint a szolgáltatások is nyithatnak majd húsvét után, a vendéglátásban viszont nem lesz változás.