Bemutatjuk a To Live Is to Die - Cliff Burton élete, halála és a Metallica hőskora című könyvet

fooldal CB konyv
K.T.A.

Joel McIver könyve, a To Live Is to Die - The Life and Death of Metallica's Cliff Burton eredeti kiadásban (először) 2009-ben jelent meg, magyar nyelven pedig – a 2016-os második, javított és bővített kiadás alapján – a Cser Kiadó gondozásában tavaly októberben látott napvilágot To Live Is to Die - Cliff Burton élete, halála és a Metallica hőskora címmel.

 

 Aki régebbről és közelebbről ismer, az tudja rólam, hogy e cikk tárgyát adó könyv főszereplője a mai napig az egyik legfontosabb zenész számomra a kemény zenék világából. Másodikos középiskolás voltam 1986 őszén, és amikor hozzám is eljutott a hír Cliff haláláról, másnap fekete szalaggal a dzsekimen mentem suliba - ez kisebb bonyodalmat okozott többeknél is, egyszerűen félreértették a helyzetet, vagy fel sem tudták fogni, hogy egy nagyon távoli „ismeretlent” is lehet gyászolni… Azóta több évtized is eltelt, mindenki (aki akart) megismerkedhetett az akkoriban (elvárt) metalos/thrasher külsőségekre (is) fittyet hányó, trapézgatyás, farmerdzsekis fiatalember munkásságával, ez a honi könyvmegjelenés pedig végre magyar nyelven is elérhetővé teszi a tragikusan rövidre sikeredett pályafutás korrekt összefoglalóját, de egyben méltó tisztelgés is az öntörvényű, fantasztikus muzsikus előtt.

cikkbe CB konyv front

 A 268 oldalas könyv előszavát – ahogy a borítón is olvasható – Kirk Hammet, a Metallica gitárosa írta, valamint a kötet végére is bekerült egy hátborzongató rövid idézet tőle. A kettő „között” egy alapos Cliff Burton életrajzot kap az olvasó, amely a zenekar második, de a Metallica zenéjének kialakulása szempontjából a legmeghatározóbb basszusgitárosának életútját teljes egészében feleleveníti.

Az Előszó és a Bevezető után a konkrét életrajzi rész következik (és mint az ilyen jellegű könyvek esetében szinte mindig, a kronológiai sorrendet precízen betartva), amelynek első két fejezete Cliff gyerek- és tinédzserkorát eleveníti fel - megismerkedhetünk iskoláival, zenei tanulmányaival, első formációival, hogy eljussunk főhősünk és a Metallica egymásra találásához, és a zenekar Cliff kérésére történt San Francisco-ba való áttelepüléséhez. Azaz, milyen út vezetett ahhoz, hogy a Castro Valley-i könyvmoly, sportszerető, és fanatikus zenerajongó, kissé különc „falusi ” kissrác a Metallica oszlopos tagja legyen.

Innentől szinte két-három havi lebontásra osztva – külön-külön fejezeteket szentelve az első három album számára – ismerkedhetünk meg Cliff egyre részletgazdagabbá váló portréjával (és a banda biográfiájával), ezáltal mindenki számára „bizonyítottá válik” a társainál jóval magasabb szintű zenei képzettséggel bíró, és a többiektől jóval érettebb személyiségű főhősünk hatása a Metallica-ra, majd az egész zenei színtérre. Mindezek mellett bepillantást nyerhetünk Burton magánéletébe is. Majd elérkezünk ahhoz a bizonyos 1986. szeptember 27-ei naphoz... A végzetes baleset (és körülményeinek) részletes felidézése a kötet legsötétebb, és nagyon megrázó része, amin az utána következő – a Cliff halálhíréről tudomást szerzők visszaemlékezéseit összefoglaló –  Utóhatások című blokk sem enyhít.

 Eddig a pontig hibátlan a mű, ezt követően viszont (lásd 14. fejezet: A Metallica 1986-2009) kicsit rezeg léc, mert az még számomra „belefér”, hogy a tragédia utáni közvetlen időszakról, Jason megtalálásáról és belépéséről mesél, valamint az ő Cliffel kapcsolatos élményeit, érzéseit idézi fel, de utána (15. fejezet: A Metallica 2010-2016) már kizárólag a zenekar életében történt legfontosabb sikeres (vagy sikertelen) megmozdulásokat szedi csokorba  a szerző (ezzel pontatlanná, értelmetlenné téve a könyv alcímét), egyedül csak a záró Cliff öröksége című (16.) fejezet köthető még valamelyest a fedlapon ígértekhez, de ebben is inkább a ’volna…’ szintű felvetések dominálnak.

A kötetet a fordító utószava, a Mások szavaival blokk – amiben zenészek, újságírók nyilvánítanak véleményt Cliffről és játékáról, hatásáról –, valamint egy minimális Ki kicsoda, a fájóan rövid C.B.-diszkográfia, köszönetnyilvánítás, és a források megjelölése zárja.

cikkbe CB kony back

 A keménytáblás – nyolc oldalas fotógalériát is tartalmazó – kötet könnyen áttekinthető, szembarát tördelést kapott, viszont a szövegben néhány esetben szóismétlések akasztják meg az olvasást, és elég sok helyen lehet találkozni elütéssel is (egy sasszeműbb korrektor nem ártott volna), valamint pár oldalon mintha nem létezne szedéstükör, ad-hoc jelleggel van vége egy-egy sornak, bekezdésnek a lap alján. Nem értem ennek miértjét, lehet ott lábjegyzeteknek lett kihagyva hely, csak kimaradtak?

 

 Viszont, a könyv erőssége, hogy a sztori elmesélésében nem a szerző viszi leginkább a szót, hanem Burton családja, barátai, barátnői, illetve jó néhány zenésztárs/kolléga, zeneipari és stúdiós szakember is feleleveníti az emlékeit, azaz nagyon sok mindent az ő nyilatkozataik alapján ismerhetünk meg, sőt, az anno Cliffel készült interjúkból is szemezget.

És mindenképpen fontos kiemelni – mert ezáltal egyedi a kiadvány –, hogy McIver műve nem csak egy szimpla biográfia, hanem félig-meddig szakmai könyv is. Hiszen a Cliff által feljátszott albumokat bemutató fejezetekben – mivel a szerző is gyakorló basszusgitáros és a téma szakértője/írója – konkrétan „ízekre szedi” a lemezekre került számokat, másodperc pontosan jelzi, hogy dalokban hallható szólisztikus basszusfutamok alatt mire érdemes figyelni. Ennek hasznossága az amatőr/profi zenészek számára vitathatatlan, a „mezei” zenehallgatóknak/rajongóknak meg egyenesen kincsesbánya.