Tudáspark lesz Piliscsabán a katolikus egyetem helyén, alapítója pedig Gulyás Gergely

piliscsaba
Facebook / Pázmány Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar PPKE BTK

Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az oltakozási sikerpropaganda mellett jól láthatóan más dolgok is izgatják a kormányt: ilyen például a vagyonátmentés.

Parlament weboldala szerint pedig március 31-én Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy sor vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényjavaslatot nyújtott be. Ezek többsége pedig valamilyen egyetem átalakítását érinti. 

A friss törvényjavaslatok lényege, hogy

az alapítványok működésére vonatkozó szabályok többsége csak kétharmaddal lesz módosítható.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a meglévők mellé még öt új közalapítványt hoznak létre, ezen a héten pedig tárgyal az Országgyűlés a létrejövő Makovecz Campus Alapítványról, írja a hvg.hu.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem 2020 végén költözött be Budapestre, a Magyar Rádió ingyen megkapott egykori józsefvárosi épülettömbjébe, Piliscsabán pedig ott maradtak a Makovecz-épületek. Ők most új feladatot kapnak.

Az építész nevét viselő, ingyen az új közérdekű vagyonkezelő alapítvány tulajdonába kerülő nemzeti tudásparkban a kormány javaslata alapján – írja a portál – a magyar humán- és élettudományok fejlesztése, a Collegium Professorum Hungarorum és a Piliscsabai Collegium létrehozása, tehetséggondozási program működtetése, a pedagógus, egészségügyi és szociális kötelező ágazati továbbképzés lesz a feladat.

Az alapító Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter lesz, s az ő hatáskörébe tartozik majd a kuratórium elnökének, illetve tagjainak kinevezése, akiket a továbbiakban senki sem mozdíthat el.

Az alapító okiratban a javaslat szerint ugyanis – csakúgy, ahogyan az egyetemi és más hasonló intézmények esetén – „gondoskodni kell arról, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány kuratóriuma kerüljön kijelölésre”.