Orbán Viktor már alig várja a sört a teraszon, a nyitásról nem kérdezte a WHO-t

Orbán Viktor már alig várja a sört a teraszon, a nyitásról nem kérdezte a WHO-t

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában őszintén megválaszolta,

nem kérdezte meg a hazai nyitásról a WHO európai igazgatóját,

mert az „a saját ütemezés” szerint történik. Az érdekelte, hogy a lesznek-e még ilyen járványok, és az emberiség fel tud-e ezekre készülni.

Lökd ide a sört!

„Rám is vár egy korsó sör a teraszomon, alig várom, hogy odaérjünk végre”

- közölte a kormányfő azzal kapcsolatban, hogy holnaptól nyithatnak a teraszok.

Orbán Viktor szavaiból kiderül, arra számít, hogy a magyar emberek beisznak majd ("jobb kedvűek lesznek" és "jobban is szeretik egymást"), és abba sem tudják hagyni, ezért nem kell 10-re hazaérni, elég este 11-kor. Tehát este 11-ig tart a kijárási tilalom.

Elmondta azt is, hogy a jövő hét közepén elérjük a 4 millió beoltott magyart, így a szolgáltatások széles köre megnyílik azok előtt, akiknek van védettségi igazolványa.

Többek között látogathatók lesznek a mozik, a színházak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkusz, az edző- és fitnesztermek, a jégpályák, az állatkertek, a fürdők és uszodák, a játszóházak, a sportesemények, a kalandparkok.

„Úgy hangzik, mint egy normális élet”

- fogalmazott, majd eszébe jutott a biznisz is , mert hozzátette:

kinyithatnak a szállodák, és az éttermek belső részei is, azok számára, akiknek van védettségi igazolványa.

Megvan a 3,5 millió beoltott, szombaton jön a nyitás

Orbán Viktor Facebook-oldalán péntek hajnalban megjelent egy videó arról, hogy hamarosan nyithatnak a teraszok, miután elértük a 3,5 milliós beoltottsági szintet. A felvételen a miniszterelnök nem szerepel. Korábban ehhez a számhoz kötötték a nyitást, ennek értelmében szombaton jelentősen enyhítik a járványügyi intézkedések szigorát.

Beoltják a világ magyarságát

Orbán Viktor szerint zökkenőmentesebb volt az iskolák nyitása, mint azt várták. Ezzel kapcsolatban ő is megismételte a korábban már hallott kormányzati a narratívát, miszerint az egy oltással rendelkezők visszabetegedése 1 százalék alatt van. Így arra jutott, hogy az egyszer beoltott pedagógusok mellett "a gyermekeink védettek".

"Érezzük a szabadság fuvallatát" - mondta Orbán Viktor, de hozzátette jövőhéten is maximum 4 millió ember lesz beoltva, és ha ehhez még hozzávesszük a félmillió betegségen igazoltan átesett védett embert, akkor is még sokan nincsenek beoltva. 

De szerinte az oltás most már egy egészségügyi szolgáltatás, olyan egyszerű hozzájutni. 

Ezután jött egy pillanat, amikor hihettük, hogy kilép a pártpolitikusi szerepéből, de csalatkoznunk kellett.  

"Fontos, hogy az oltásellenesek hangját túl kiabáljuk" - közölte a miniszterelnök. És aki azt hitte, hogy végre fellépnek a közveszélyes őrültekkel szemben, azoknak csalatkozniuk kellett - ugyanis hozzátette, hogy szinte az egész baloldal idetartozik (ami persze bullshit, de így a valódi oltásellenesek még mindig kiabálhatnak - a szerk.).

Elmondta, hogyha mindenkit beoltanak, aki regisztrált, akkor a világ magyarsága következik, ezután a világ bármely pontjáról érkezhetnek oltakozni a magyar állampolgárok. 

Beoltják a 16-18 éveseket is

Beszélt a 16-18 évesek olthatóságáról is, ugyanis az egészségügyi miniszter álláspontja szerint olthatóak (amúgy nincs hazánkban egészségügyi miniszter, valószínűleg Kásler Miklósra gondolt, aki a humántárcát vezeti, de például a járvány elleni védekezés Pintér Sándor belügyér alá tartozik).

Orbán Viktor közölte, utasítást adott arra, hogy Pfizerrel oltsák a 16-18 éveseket is, a részletekről később tájékoztat majd.

A 12-16 év közötti gyermekek oltása kapcsán még nem alakult ki álláspont a kormányzatban. 

Tartható pozíció és temetetlen halottak

Szerinte azért kell őszig meghosszabbítani a veszélyhelyzet, hogy a parlament nyári szünete alatt is biztosítva legyen a kormány cselekvőképessége. 

Ha konkrétan nem is, de szóba került, hogy népesség arányosan világviszonylatban hazánkban halnak meg a legtöbben a koronavírus-járványban. 

Kínosnak nevezte az erről szóló vitát, mint mondta, el kell temetni a halottakat. Illetve azt tudta elmondani, ő milyen statisztikát néz. Van egy EU-s adatsor, amely az "utolsó békeévhez" hasonlítja a járvány alatti elhalálozásokat, és ezen "Magyarország egy tartható pozícióban van" - mondta, de számokat nem közölt.

"Magyarországon nem teszünk különbséget, hogy Coviddal, vagy Covidban halt meg"

- rögzítette, hozzátéve: aki egy heveny gyomorvérzést kap el és abban meghal, de  kimutatják nála a vírus jelenlétét, azt ide írják be. 

Megkérdezte ő is, hogy miért így számolnak a magyar illetékesek, amire azt válaszolták Orbánnak, hogy mert a számítás "mindig is ilyen volt", "konzervatív".

Már ízelítőt adott a ránk váró kampányszövegből is, amikor a Szputnyik V-vakcina európai engedélyezése kapcsán zajló vitákról beszélt:

"azért állunk nagyon jól az oltásokkal, mert Magyarország egy olyan ország, akinek senki nem mondhatja meg, hogy mit tehet, vagy mit nem". 

Az "utcaiharcos" már tiszteli a rendőröket

Meglátása szerint a '21-es és '22-es költségvetés a gazdaság újraindítását célozza meg, de azt nem tudja megígérni, hogy egy-egy rendelettel nem kell azt módosítani. De jelenleg a gondolkodása 80 százalékát az egészségügy teszi ki. 

A mai brüsszeli uniós tárgyalás kapcsán igazán nagyvonalúnak tűnik, elmondta, hogy szerinte a Miniszterelnökség egyeztetése lezajlott az ellenzékkel is, illetve közölte, "nem akarok én tárgyalni ott semmiről", a nyitott ügyek lezárását a szakértőktől várja.

Ő előre akar nézni, hogy ne rántgassa a kormányt - hozott egy példát a tanulóvezetők világából.

"Az utcai harcosok antikommunista világából érkezem"

- így 30 évvel ezelőtt még ő is úgy gondolkodott a rendőrökről, hogy azok a diktatúrát testesítik meg, de szerinte ma már nem az elnyomó rendszert látják az emberek a rendőrökben, hanem a tiszteletreméltó pozícióban vannak. A közelgő Szent György nap kapcsán elmondta, az orvosok és az ápolók mellett a rendőröknek is köszönhető, hogy

"senkinek nem volt az az érzése, hogy a káosz felé haladna Magyarország".