Gulyás Gergely: Az ellenzék őszi előválasztásának semmi akadálya nincs

Gulyás Gergely: Az ellenzék őszi előválasztásának semmi akadálya nincs

Válogatás a mai kormányinfón felolvasott kérdésekből:

  • Arra nem érkezett érdemi válasz, hogyan lehet előjogokat kötni a több esetben későn érkező védettségi igazolványokhoz, illetve hogyan fog működni a gyakorlata az ellenőrzésnek. 
  • Viszont Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt ismertette, hány védettségi igazolványt állítottak ki eddig: Elmondása szerint nyomdánál keddig összesen 4 176 133 darabot gyártottak a védettség igazolásáról, 651 ezret a betegségen átesettségről, s közel 3,5 milliót az oltottságról - ezek többségét postázták is. Közölte, jelenleg 650 ezer igazolvány vár szállításra, néhány nap alatt megérkeznek, de technikai problémák lehetnek.
  • Hozzátette, nem lehet kizárni, hogy a postán is vesznek el az igazolványok közül, mindenesetre vizsgálják a késéseket.
  • Ugyanakkor 2-3 hét késés már baj Gulyás szerint is, így türelmet és elnézést is kér mindenkitől.
  • Május 10-től, az iskolanyitások utáni kirándulások, délutáni különórák lehetőségéről az 5 millió oltotthoz közeledve tudnak dönteni.
  • A 18 éven aluliak oltási tervéről és lehetőségéről elmondta, Pfizerrel 16-18 év közt lehet oltani, a többi esetében ez még bizonytalan, még folynak a vizsgálatok.
  • Gulyás elmondta azt is, először a Magyarországon élők oltására kerül sor, de utána "első helyen vannak" a határontúli magyarok is, noha erről még nem született konkrét döntés.
  • A kormány korábban közzétett vakcinatáblázata kapcsán a miniszter úgy vélte, az adatok "pontos és objektív adatok", de Karikó Katalin hozzáfűzött megjegyzéseinek is örülnek. Elismerte, először Pfizerrel kezdődtek az oltások, így más az összehasonlítási idő valóban, de az ellenzék kritikái véleménye szerint nem helytállóak. Kiemelte, ez egy "értékelő vélemény" volt, de nem minősítette egyik oltóanyagot sem a kormány, Gulyás maga sem emelné ki egyiket sem, noha a Szputnyikot mégis sikerült.
  • A kínai Fudan Egyetem beruházásáról elmondta, hogy elérhető lesz a megállapodás szövege magyarul is, hozzátéve, hogy az emiatt létrehozott alapítvány közcélt és közérdeket szolgál.
  • Gulyás Gergely kijelentette, Orbán Viktor valóban lerövidítette a V4-ek nemrég kiadott nyilatkozatát, de szerinte teljesen egyértelmű szolidaritást vállalt a csehekkel. Ugyanakkor természetesnek véli, hogy olykor módosulnak ezek a közös állásfoglalások.
  • A terasznyitás tapasztalairól, úgy látja, hogy korai beszélni, azonban például konditerembe, vendéglőbe menni és ott tartózkodni védettségi igazolványhoz kötött, de hozzáfűzte, 5 millió oltottnál fog a szabályozás változni arra vonatkozóan, hogy lakodalmak is lehessenek.
  • További orosz és kínai vakcinák beszerzésének kérdésére azzal felelt, hogy az operatív törzs feladata a vakcinagazdálkodás, és a korábbi 6 hónapos védettségi időt a gyártók 8-9-re tolták ki, de ez jelenleg még bizonytalan.
  • Az orvosszakértők szerint jó esetben akár 1 évnél is tovább tarthat, "nagyon sok a bizonytalanság".
  • A ma újraindult onkológiai szűrővizsgálatok mellett az egynapos sebészeti eljárás május 3-tól várható.
  • Védettségi igazolvánnyal a holnapi 4 milliós beoltottság után lehet karanténkötelezettség nélkül is érkezni az országba, mely várhatóan a hétvégétől igaz lesz a miniszter szerint.
  • Az EU-s helyreállítási alappal kapcsolatban Gulyás úgy fogalmazott, a felsőoktatási forrásokat a magyar költségvetésből kívánják megoldani. Indoklása szerint a lehető legkisebb államadósságra törekednek, s elegendő forrás van a gazdaság újraindítására, a parlamenti vita még folyik erről.
  • Az ellenzék oltás melletti kampánya kapcsán Gulyás elmondta, jobb lenne, ha az ellenzékkel közösen tudnának buzdítani az oltakozásra, noha erre vannak példák.
  • Úgy látja, az 5, a 6, illetve a 7 millió beoltott elérésének idejét nehéz megbecsülni, de 4,5 millió körül lehet az eddig beoltottak száma.
  • Az oltási hajlandóság felpörgetéséhez úgy látja, a híres emberek erre való biztatása jó eszköz, amit mutat az is, hogy napról napra több tízezren regisztrálnak.
  • Aláhúzta, hogy a Puskás Stadion telt házas meccsei zöld utat kapnak júniusban, a szurkolók védettsége addigra biztosítottá válhat.
  • Gulyás azt is kijelentette, hogy az ellenzék őszi előválasztásának semmi akadálya nincs a jelen állapotok szerint.
  • A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát érintő döntés azért kellett véleménye szerint, mert így a hatóság hatékonyabban és olcsóbban tudja ellátni a megkapott feladatát, mely a szerencsejátékra és a dohányiparra vonatkozik.
  • Április 19. óta megszűnt a tantermen kívüli munkarend az alsósoknak, párhuzamosan nem folytatható így online is, erre csak a krónikus betegség nyit lehetőséget.
  • A miniszter arról is beszámolt, hogy a TAJ-számmal nem rendelkezők szombattól, május 1-től tudnak regisztrálni.
  • Azt, hogy a sport- és kulturális rendezvényeken való maszkhasználat miért nem kötelező, szerinte már az első oltás utáni bizonyos védettségi szint indokolja.
  • Április második felétől oltottak be amerikai, brit, kínai és orosz diplomatákat, hiszen tőlük kaptunk eddig vakcinákat - érvelt Gulyás, aki azt is elmondta:

Reménykedünk benne, hogy a járvány véget ér, így május végével, június elejével teljesen véget érhet, legalábbis jelentősen csökkenhet, erre alapozzák a költségvetés tervét.

 

Végül az Alfahír egyik kérdését is felolvasta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő:

"Mikortól vezethető be az, hogy a regisztráltak nem csak oltási időpontot, hanem oltóanyagot is foglalhatnak, azaz bevezethető-e a kormány szerint a szabad vakcinaválasztás?" - szólt kérdésünk, melyre a következőt felelte a miniszter:

Eddig is mindenki eldönthette, be kívánja-e magát oltatni, aki az éppen felajánlott vakcinatípussal nem, az előbb-utóbb újra sorra kerül, és most már időpontfoglaló rendszerben Sinopharmra és AstraZenecára is lehet.

Az Alfahír további, felolvasatlan kérdései lettek volna:

  1. Mekkora osztaléktöbblettel számol a kormány jövőre abból, hogy a Nemzeti Bank több mint 60 tonna aranyat vásárol, s így háromszorosára növeli az aranytartalékát?
  2. Miért volt a Vnyesekonombank vezetője Szijjártó Péter külügyminiszternél? Miről tárgyaltak a Külügyminisztériumban?
  3. Hajlandóak tenni valamit a 10 ezer család megélhetését biztosító dunaújvárosi Vasmű érdekében?
  4. A legfrissebb szabályozás szerint csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni majd az edzőtermeket, ha elérjük a 4 millió fős átoltottsági szintet. Viszont eddig a versenysportolók számára nem volt kötelező a védettségi igazolvány, illetve az oltás felvétele sem. Várható-e változtatás az ügyben? 
  5. Tervezi-e Orbán Viktor, hogy a Salvini-Morawiecki találkozó nyomán tárgyalásokat kezd a francia Nemzeti Tömörülés és az osztrák Szabadságpárt vezetőivel is?