Farkas Krisztina: A valóság és annak bemutatása a kormány legnagyobb ellensége, nekünk pedig a legnagyobb fegyverünk

Farkas Krisztina: A valóság és annak bemutatása a kormány legnagyobb ellensége, nekünk pedig a legnagyobb fegyverünk

Ma van a sajtószabadság világnapja. A szólás szabadsága kétségtelenül a modern demokráciák egyik legfőbb vívmánya. A magyar sajtószabadság helyzetét azonban már külföldről is egyre több kritika éri: a Freedom House legfrissebb jelentése szerint Magyarország átmeneti vagy hibrid rezsimnek tekinthető, míg a Riporterek Határok Nélkül szervezet legfrissebb összesítése szerint hazánk a 92. helyen áll a 180 országot listázó sajtószabadság-mutatóján. Farkas Krisztinával, a Jobbik szóvivőjével beszélgettünk arról, van-e mit ünnepelni itthon.
 

Az elmúlt évekből megszüntetett vagy tönkretett, felvásárolt, haveroknak kijátszott kormánykritikus médiumok szomorú történeteire emlékezhetünk. A Jobbik szóvivője elmondta, az ENSZ által kezdeményezett világnap fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a szabad sajtó fontosságára, és ami még fontosabb, hogy emlékeztesse a kormányzatokat a szabad véleménynyilvánítás jogának tiszteletére és betartására.

Úgy látja, éppen ez az a két dolog, ami ebből az országból hiányzik, a szabad sajtó, illetve a véleménynyilvánítás szabadsága. Felidézte, elég csak megnézni a Parlamentet: Jakab Péter, a Jobbik elnökeként és frakcióvezetőjeként azért kapott majdnem 4,4 millió forintos büntetést, mert nem jelentett be előre szemléltetést és oda akart vinni egy zsák krumplit Orbán Viktor miniszterelnök asztalához, pedig szerinte ez is a véleménynyilvánítás szabadsága. 

Drágul a zöldség, na! 4,4 millió forintra büntette Kövér László Jakab Pétert a zsák krumpli miatt

Példátlanul magas összegre, 4,4 millió forintra büntette Kövér László házelnök Jakab Pétert, a Jobbik elnök-frakcióvezetőjét, a múlt heti krumpliszsákos akciója miatt. Egy jogállamban ezzel nyilván lehetne jogi útra terelni az ügyet, de mi nem élünk jogállamban.

A keresztény-szociális párt szóvivője úgy látja, ha sajtószabadságról beszélünk, akkor lehet, hogy sokan megvonják a vállukat és azt mondják, ez valami elcsépelt dolog, de abba senki nem gondol bele, hogy

ha valaki csak a 100 milliárd forintnyi közpénzből működő közmédia csatornáit látja, akkor ahhoz szó szerint nem jut el a valóság, hiszen mindent elferdítenek, torzítanak és mindenről hazudnak.

Emlékezetes, nemrégiben az M1-en egy olyan riport ment le, aminek igencsak röhejes módon az volt a címe, hogy “Kérdésekkel provokált az újságíró”. Farkas Krisztina szerint

egy újságíró soha nem provokál, egy újságíró kérdez. A propagandisták provokálnak. És kiből van a legtöbb? Hát persze, hogy a Fidesz holdudvarához tartozó propagandistából.

Szerinte addig, amíg egy adott médium bárkit, bármiről megkérdezhet, addig szabad sajtóterméknek lehet tekinteni. Onnantól kezdve azonban, hogy megmondják, kit lehet megkérdezni és miről, már nem a szabad sajtóban dolgozol. Kérdés, hogy ezt az ember felismeri-e vagy sem, felismeri, de nyel egyet és csinálja tovább, vagy pedig felismeri, egy ideig még tartja magát, majd kész, felmond. Farkas elmondta, ő 14 év után hagyta ott a közmédiát.

A NER 11. évében világosan látszik, hogy az Orbán-kormány aktuális üzeneteinek eljuttatásához egy akkurátusan, temérdek közpénzből kiépített, professzionálisan működő propagandagyár áll rendelkezésére, míg az ellenzéki médiatér egyre szűkül. Ez pedig nyilvánvalóan rombolja az állampolgárok kiegyensúlyozott tájékozódáshoz való alapvető jogát. A néppárt szóvivője szerint aki csak ezeket a csatornákat nézi, teljesen elszakad a valóságról, ráadásul az egész vidéki sajtó a Fidesz kezébe van. 

Erre példaként azt hozta fel, amikor a Jobbik jelöltje, Bíró László mellett kampányoltak Borsodban és a vidéket járva sokszor előfordult, hogy a helyiek kapásból azzal fogadták őket, hogy miket hallottak a Jobbikról és a jelöltjéről az M1-en vagy a Tényekben.

Azzal viszont már nem tudtak mit kezdeni, amikor elmondták nekik, hogy éppen hányadik sajtópert nyerik ezen sajtóorgánumok ellen a hazugságaik miatt. Megjegyezte, eddig egyébként már több száz sajtópert nyertek, többségüket az Origo.hu ellen.

Farkas szerint ennek a működésnek éppen ez a legnagyobb mételye: nem az az ember tehet erről, aki csak ezt a médiát tudja fogyasztani, hanem az, aki nem is engedi, hogy ezek az emberek látókörébe kerüljön más vélemény, a valóság.

A valóság és annak bemutatása a kormány legnagyobb ellensége, nekünk pedig a legnagyobb fegyverünk

Mint elmondta, a Jobbik kéthetente készít videókat, amik igen nagy nézettséget produkálnak. Ezek célja is az, hogy bemutassák, mi a magyar valóság, milyen a fideszes közélet, kik is a NER szereplői. Nagyon sokszor ezekből döbbentek rá az emberek például arra, hogy kicsoda Kásler Miklós.

Farkas Krisztina arról is beszélt, hogy a sajtóosztály egyik tagjaként pontosan látja, hogy ők leginkább provokáló kérdéseket kapnak a propagandamédiától.

Számtalanszor előfordult, hogy ők válaszoltak a kérdésekre, de az nem jelent meg. Képesek voltak leírni, hogy nem kaptak választ, csak azért, mert nem az látták viszont, amit akartak

 - tette hozzá.